Egy évvel ezelőtt, december 21-én felszállt a TURUL az MVSZ székházára, és ezzel végképp száműztük a kommunizmus idején oda költözött gonoszt a magyar élet e fontos helyszínéről.
Ezután minden évben itt találkoznak a magyar hagyomány ápolói, újraélesztői. Idén délután négytől hajnali 2-3 óráig. Jövőre pedig napnyugtától-napkeltéig.
Program- és szertűzfelelős az idén is Ónodi Krisztián.
Beszédet mond, illetve fellép Patrubány Miklós, Baksa Gyula, Szeibert András, Gyetvay György Gergely, Király Zsolt, Pálos Attila, Chemez Farkas, Nyers Csaba, Vukics Ferenc, az Aranyszeg táncház zenészei és táncosai Szentirmai Gergely vezetésével, a budapesti Baranta-harcosok Füstös Zoltán vezetésével, az Egység zenekar és vélhetően sokan mások.
15:54 Dobolással kezdjük, a MVSZ székház tetején lévő bronz turul szobor mellől, Baksa Gyula hagyományőrzővel!
16:32 Szentkorona képgaléria megnyitó Szeibert Andrással
Lovasok ünnepélyes fogadása
18:00 Közös dobolás, vendégvárás!
18:45 Az Aranyszeg táncház zenészei
19:00 Patrubány Miklós: Megnyitó
19:05 A Tisztítótűz-et, Király Zsolt Szkíta NapFarkas szertartás vezető és Pálosi Atilla gyújtják meg, dobosok kíséretében!
19:20 Az Aranyszeg táncház zenészei
19:30 Szeibert András: Szent Korona és a jövőnk
19:40 Chemez Farkas: Kápolna a jövőért
19:50 Baranta bemutató
20:00 Vukics Ferenc
20:20 Baranta bemutató
20:30 Nyers Csaba
20:40 Az Aranyszeg táncház zenészei
20:50 Juhász Zsolt: Karácsony egyetemessége
21:00 Ónodi Krisztián: Legnagyobb Együttműködésről tömören
21: 05 Tisztító Tüzes Ostor
21:30 Zenés, verses, táncos, események, nótázás
22:40 Napforduló ideje Budapesten
22:40 Egység Zenekar élő koncertje
A PROGRAMBAN lesznek még változások, spontaneitás azaz szabad elhatározás, önkéntesség . Tehát bővülhet, mert várunk, szájharmonikásokat, dorombosokat, didgeridoo, citerásokat és egyéb zenészeket! Több mindenkit meghívtunk de feltételes az érkezésük.
02:02 Tűz eloltása (ez terv de jó érezzük magunk lehet tovább is. Fát hozok bőven!) Ha hozol hálózsákot, szálláslehetőség is lesz a székházban!
Mi tervezzük hogy ha esetleg vége csatlakozunk a pilisszántói eseményhez.
Hozzon mindenki magával gyertyát, mécsest, mécsestartót, és ha éjjel kettőkor el is mennek, vihetik magukkal a közös tüzet, amit otthon, önmagukba mélyedve őrizhetnek reggelig)
Érdekesség a tűzről: Ebbe a tűzbe olyan hamut öntök, amelyet már őriztem több Kerecseny napon, több Palóc Világtalálkozón, több Szkíta Napon, de a Mogy.-on az íjász faluban gyújtott tűz hamujából is van egy kicsi. Továbbá tartalmaz még több jeles tűznek hamuját….
Az esemény ingyenesen látogatható azoknak aki elfogadják azt a kikötésünk, hogy az eseményünkön résztvevő emberek ismerkedés és beszélgetés céljából egymáshoz lehet szólni!
Indok: Hasonló a gondolkodás és érdeklődés:::: Aki egymaga akar lenni annak meg kell váltani a “zárkózottak” jegyét….
Fontos hír: BATYUS A BULI!!!
A Magyarok Világszövetsége Székháza dísztermében pedig, Szent Korona másolatok “találkozója” és egy Szentkorona képgaléria kiállítása mellett értékes tartalmakkal, karácsonyi könyvvásár, előadások, zene, beszélgetés…
Fő szervező: Gyetvay György Gergely,
segítője, egyben a tűz felelőse: Ónodi Krisztián 0036203538844
Cél:
A téli napfordulóhoz kötött magyar hagyomány felélesztése és tiltakozás a kommunizmus máig ható hagyomány pusztítása ellen
Tartalom:
A rendezvényen zene, dobszó, ének és tánc, népzene, beszédek, versek hangzanak el, ostoros és tűz ostoros mutatványokra, valamint harci bemutatóra kerül sor. Szer Tüzet gyújtunk, amit előzetesen bejelentünk a katasztrófavédelemnek.
Jogos Kérdés: Ki finanszírozza az eseményt?
A fellépők hazaszeretetből jönnek el!
Köszönjük a példamutatást!
Tartsák meg e jó szokásuk.
Várható létszám: 500 – 1000 fő változóan
Velünk a Jóisten!
Ónodi Krisztián létrehozott egy Facebook-eseményt is, amely itt tekinthető meg:
https://www.facebook.com/
MVSZ Sajtószolgálat
11139/221220