
Közel két éves szünet után, amelyet a COVID-fasizmus okozott újra elkezdődtek az előadások a Magyarok Világszövetsége által alapított és működtetett Szent László Magyarságtudományi Akadémián (Szt. László-MTA). Hosszú Zoltán előadására február 22-én kerül sor.
A tematikusan (tantárgyak szerinti sorozatok) rendeződő előadások között kéthetenként, szerdán este lesznek a Trianon-nak szentelt előadások, tájékoztatott Vajta Dénes, az Országos Trianon Társaság ügyvezető alelnöke, aki egyben e tantárgy felelőse a Szt. László-MTA-n.
A Trianon-sorozat első előadását Hosszú Zoltán tartja. Címe:
Hét ajándék, amit a Magyar Nemzet kapott az Égtől
Az előadó arra keres választ, mi Isten gondolata a magyarságról, mi a szándéka vele, és mit kell tennünk, hogyan kell viselkedjünk, hogy az – ami a Kárpát-medence újraegyesítését is jelenti – megvalósuljon?
A Szt. László-MTA újraindulását bejelentő, “tanév-nyitó” előadást Patrubány Miklós, Drábik János és Vajta Dénes tartotta egy héttel korábban, 2023. február 15-én. Felvétele itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?
A Szt. László-MTA előadásaira a belépés díjtalan, de a kifosztóan magas energiaszámlák miatt adományokat köszönettel elfogadunk.
Képünkön: Vajta Dénes ismerteti a Szt. László-MTA 2023. évi Trianon-sorozatának programját.

——————————
Támogassa az SZJA 1%-val a Magyarok Világszövetségét,
amely két évtizede egyetlen fillér állami támogatás nélkül működik!
Adószámunk: 19672081-1-41
MVSZ Sajtószolgálat
11173/230220