dr. Léh Tibor

 

 

A minap a franciaországi First Lady, Brigitte Macron kapcsán megszólaltattuk dr. Léh Tibor párizsi magyar ügyvédet. Dr. Léh Tibor – aki a Magyarok Világszövetsége Franciaországi Országos Tanácsának elnöke – bekerült a francia és az európai jog alakítóinak körébe. Páratlan teljesítmény ez egy magyar jogász részéről, még ha a Sorbonne-on szerezte is oklevelét.

A mellékelt könyvekből vett képekből kitűnik, hogy egy különleges jogeset, amely bejárta a franciaországi, a magyarországi és végül a Luxemburgban székelő európai bíróságot, és amelynek mindhárom instancia előtt dr. Léh Tibor volt az ügyvédje, valóságos jogtörténeti esetnek bizonyult. Ezért bekerült a francia polgári törvénykönyvbe. Egyben az európai jognak is részévé vált.

 

Maga az ügy nem annyira lelkesítő, hiszen egy Magyarországon született, majd Franciaországba kiköltözött házaspár évtizedig elhúzódó válóperéről volt szó. Ez az eset is szaporítja az amúgy is csillagászati magasságokban járó felbomlott magyar házasságok számát. Jóllehet, mostani közlésünkkel nem erre a szomorú jelenségre kívántuk a hangsúlyt helyezni, magát a jogeset lényegét szó nélkül mégsem hagyhattuk.

 

A dr. Léh Tibor által kezelt és a francia valamint az európai jog részévé tett eset megtalálható az alább felsorolt családjogi polgári törvénykönyvekben.

 

1.      CODE DU DIVORCE Annoté et commenté – DALLOZ, 2021, 884. o.

 

2.      Les CONTETIEUX FAMILIAUX. Droit intern, international et européen – BARRIERE BROUSSE et DOUCHY-OUDOT, 2013, 130-131. o.

 

3. NEMZETKÖZI MAGÁNJOG. Jogszabály- és jogesetgyűjtemény – SZABÓ, Pázmány Press, 309-310. o.

 

Dr. Léh Tibort érdemei elismeréseként a Sulyok Dezső Emlékéremmel tüntette ki

Magyarország korábbi igazságügyi minisztere, dr. Trócsányi László.

 

Dr. Léh Tibor a Bácskában, Temerinben született, ám szüleinek a titói vérengzés elől menekülniük kellett, és Miskolcon telepedtek le.

Az 1956-os forradalom után a család Franciaországba költözött.

 

Dr. Léh Tibor korábban az MVSZ Kárpát-medencén Kívüli Térségének elnöke volt, jelenleg az MVSZ Elnökségének tagja.

 

Az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós dr. Léh Tibort a Magyar Nemzetért Ezüstéremmel tüntette ki.

 

Munkásságához mi is gratulálunk!

 

 

——————————————————————————————————————————

 

Támogassa az SZJA 1%-val a Magyarok Világszövetségét,

amely két évtizede egyetlen fillér állami támogatás nélkül működik!

 

Adószámunk: 19672081-1-41

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

11207/230331