Októberi nemzetpolitikai előadásábana Magyarok Világszövetségének elnöke részletesen ismertette az új népszavazási indítványt, amely tiltani kívánja a trianoni népirtás tényének tagadását. Előadása keretében átadta Bron Gergelynek a Magyarok X. Világkongresszusának Aranyérmét. Alább a teljes előadás felvétele.

A Magyarok Világszövetségének Elnöksége 2021. december 9-i ülésén véglegesítette azt a népszavazási kérdést, amellyel kiegészítené a nemzeti szocilaizmus és a kommunizmus bűneinek tagadását tiltó törvénycikkelyt ( Btk. 333. §) a trianoni népirtás tagadásának tilalmával.

 

Az Elnökség elfogadta háromtagjának jelentkezését, akik a jövő héten a maguk nevében nyújtják indítják hivatalosan útjára a népszavazási kezdeményezést. A bejelentésre kerülő szervezők: Dr. Pócs AlfrédGyetvay György Gergely és Rácz Szabó László.

 

Íme a népszavazásra bocsátandó kérdés:

 

Akarja-e Ön, hogy a magyarságot máig sújtó trianoni trauma feldolgozása és a történelmi igazság érvényesülése érdekében az Országgyűlés a 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről XXXII. fejezetében, A köznyugalom elleni bűncselekmények közé sorolt 333. § címét és szövegét a következőre módosítsa (az alábbi, vastag betűs szövegrészek betoldásával):

 

„A nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek, illetve a trianoni békediktátum révén elkövetett bűncselekmények nyilvános tagadása

 

333. § Aki a nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek által, valamint a trianoni békediktátum révén elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

 

Az MVSZ elnökének előadása során megérkezett a tegnap Budapesten tartózkodó Born Gergely is, akit a Magyarok Világszövetsége a Magyarok X. Világkongresszusának Nyitó-konferenciáján megtartott előadásáét a Magyarok Világkongresszusának Aranyérmével tüntetett ki. Az indokolásban az MVSZ elnöke kiemelte, hogy Born Gergely Beszélő táj – Tájoló beszéd, Boldogasszony teremtő anyanyelve a tájban, a népszellemben, az etnogenezisben című előadása a Magyarok X. Világkongresszusának legnagyobb távlatokat nyitó előadása volt.

Born Gergely megköszönte a kitüntetést, és pár szóban ismertette előadásának lényegét.

 

Előadása végén Patrubány Miklós ismertette A Szentkorona maga a magyar nemzet! című, rendkívül ihletett szövegválogatást, amelyet Dr. Endrey Antal A korona országa c. 2002-ben megjelent könyvéből tallózott. A szövegválogatást az MVSZ Elnöksége 2021. október 9-én hozott határozatával a Magyarok X. Világkongresszusának Záró-nyilatkozatához mellékelte.

 

 

Az előadás vágatlan felvétele itt tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=EhyV8WLVjyI&t=1m55s

Patrubány Miklós októberi nemzetpolitikai előadásának középpontjában a Trianon ügyében indítandó népszavazás állt
Patrubány Miklós átadja Born Gergelynek a Magyarok Világkongresszusának Aranyérmét
Born Gergely kitüntetésének átvétele után a Boldogasszony teremtő anyanyelvéről szól