prof. Tanka Endre

 

 

Dr. Tanka Endre emeritus professzor a magyarországi tudományos élet kiemelkedő alakja, az MTA doktora, akit a nagyközönség elsősorban az anyaföld jogi védelmében kifejtett munkássága alapján ismer. Ám a professzor úr a rá jellemző pontossággal és elmélyültséggel több más kritikus kérdéskört is megvizsgált, olyanokat, mint az 5G illetve a Hazánk égboltját is barázdázó vegyi csíkokat, a CHEMTRAILS-t. Ez utóbbiaknak egy 40 oldalas, gazdagon lábjegyzetelt tanulmányt szentelt, amelyet már tavaly novemberben közzétett a Varga Domokos György által szerkesztett szilajcsiko.hu. Tekintettel a tanulmány jelentőségére, valamint arra, hogy e vegyi csíkok kihatnak bolygónk életének szinte minden vetületére, úgy döntöttünk, hogy illeszkedve világháló olvasói szokásaihoz, 25 részletben, öt hét alatt az MVSZ Sajtószolgálat is közzéteszi azt.

 

Mindenkinek felelős és figyelmes olvasást kívánunk Prof. Tanka Endre döbbenetes feltárásához.

6/25

A chemtrails élettani hatásairól – Az „okos por”

A chemtrails tartalmát azonban nemcsak a nehézfémek adják. A Vervliet-tanulmány közlésekor a Great Reset végrehajtási indítása még 2 évnél is többet váratott magára. Ugyanakkor a szerző már itt a vegyi mérgezéssel terjesztett „okos porról” is szól, amelynek segítségével a műholdak, az 5G EMF (elektromágneses mikrohullámokat sugárzó) antennák és a HAARP (High-frequency Active Auroral Research Program) klíma-átalakító rendszere befolyásolni képesek az emberi agyat, amelyben hanggal kísért holografikus képeket, vagyis virtuális valóságot hozhatnak létre. Ez a „Blue Beam Project”. A cél nyilvánvaló: az ember cselekvőképessége, szabadsága és önrendelkezése teljes elvonásával manipulálni kívánják az egész népességet, hogy a diktátor számára kedvező pillanatban (mint öntudatlan zombik) az ő akaratát kövessék. Vagyis a chemtrail ezzel közvetlenül katonai fegyverré válhat.[14] Mióta pedig két éve a világot végigsöpri a covid-19 vírusjárvány, többször felmerül – szakértői elemzésekben is –, hogy a chemtrails terjesztette „okos por” a grafént és a nem ismert patogén vírus kórokozókat is eljuttatja a légkör útján az emberi szervezetbe.

 

———————————————————————-

[14] Vervliet több dokumentumot megjelöl az „okos por” tudatirányító technológiájáról. Ld. pl. holografikus technológiával felszerelt műholdakhttps://www.youtube.com/watch?v=bMg95m-oBPE&feature=youtu.be https://www.youtube.com/watch?v=lHwzRR-KYc https://www.youtube.com/watch?v=5CqUYBopWLs https://www.youtube.com/watch?v=_0M_tVsGaGM https://www.youtube.com/watch?v=ayOYEv_P67k https://www.youtube.com/watch?v=ikuSPBZjkhw furcsa hangokhttps://www.youtube.com/watch?v=LsgrRmHW8ro https://www.youtube.com/watch?v=3LPF6extcP8 természetellenes jelenségekhttps://www.youtube.com/watch?v=K8D4VCe_URc&fbclid=IwAR3Mby21V6JbZdCXPxivD0RhBk6O8ZnBm46qTOf9kKfBhdX_Y0ZI_aY4UkE ; (https://www.youtube.com/watch?v=TZuQ1Ee6yos

 

(folytatjuk)

 

MVSZ Sajtószolgálat

11271/230626