terkep 1

Amint arról februárban hírt adtunk, a Magyarok Világszövetségének Elnöksége döntött arról, hogy az idén első ízben megrendezi a Juhos Gábor Trianon-maratont. A döntés a Juhos Gábor által Trianon 100. évében megtett útvonal öt különböző szakaszán egyidőben zajló maraton-futásról szólt.

Az időközben kirobbant ukrajnai háborúra, és annak várható negatív hatásaira való tekintettel a szervező bizottság úgy döntött, hogy 2022. június 4-én mindössze egy szakaszon szervezi meg a Trianon-maratont, méghozzá Balassagyarmatra, a Legbátrabb Város-ba való befutással. Megalakult a verseny szervező bizottsága is, amelynek élén a város közéletének ismert szereplői állnak, akik egyben kiváló sportemberek is.

A Trianon-maraton Országos Szervező Bizottsága a Magyarok Világszövetsége keretében működő testület. Utolsó ülésén részt vettek a verseny balassagyarmati szakasza szervező bizottságának tagjai is.

A Balassagyarmatra befutó maraton Ipolytarnócról indul és a nyitóképünkön is látható útvonalon 42,5 km megtétele után Balassagyarmaton, az Országzászlónál fejeződik be. Az eseményre 2022. június 4-én kerül sor.

 

A Trianon-maraton_Ipolytarnóc-Balassagyarmat szakasza Szervező Bizottságának elnöke Medvácz Lajos, aki 2006-2019 között három egymást követő ciklusban Balassagyarmat történetének leghosszabb ideig szolgáló polgármestere volt. Maga is jeles sportember, aki számos alkalommal részt vett a Bécs-Budapest Maratonon és tagja volt a versenyt megnyerő csapatnak.

 

A balassagyarmati szervező bizottságban a versenyigazgató tisztét Sztancsik József tölti be, aki világhírű triatlonos, nyugalmazott pedagógus, fafaragó művész, Balassagyarmat díszpolgára. Sportteljesítményei közül megemlítjük a 14 nap alatt megtett Honfoglaló triatlont (2600 km), amelyet 1996-ban, a Millecentenárium alkalmából tartottak. Az Azovi-tengeren 46 km-t úszott kelet felé a 19 tagú csapat. Onnan kerékpárral el az Uralig, majd vissza a Vereckei hágóig, innen pedig futva Ópusztaszerig, ahová augusztus 20-án, Szent István napján érkeztek meg. Volt egy 4000 km-nél hosszabb, 13 napos kerékpártúrájuk is, amelynek során érintették Balassagyarmat valamennyi testvérvárosát, és ellátogattak XVI. Benedek pápa szülőfalujába is. Az általa vezetett csapat tizennégy alkalommal vett részt a Bécs-Budapest Maratonon, amelyet két ízben győztesként fejezett be.

 

Az Országos Szervező Bizottság ülésén jelen volt az MVSZ teljes vezérkara – Patrubány Miklós elnök, Czigány Imre mb. elnökhelyettes, Oláh István és Horváth István térségi elnökök –, valamint az országos főszervező, Fenyvesi József, és az országos versenyigazgató, Lendvai József, aki a 2019-ben Budapesttől Versaillesig gyalogoló, tiltakozó Trianon-menet vezetője volt.

 

Döntés született arról, hogy a Juhos Gábor Trianon-maratont a Szent Korona égisze alatt kell megszervezni. Valamennyi (majdani) szakaszának rajt- és célállomásán jelen kell lennie egy Szent Korona másolatnak vagy replikának. A befutó helyszínén 16:32 órakor megemlékezést kell tartani, amely egy Magyar Szerrel végződik. A balassagyarmati Magyar Szer főszervezőjévé kinevezték Ónodi Krisztián ismert hagyományőrzőt.

 

Fontos fejlemény, hogy időközben ülésezett az Országos Trianon Társaság Elnöksége is, amely egyhangú szavazattal döntött arról, hogy csatlakozik a Magyarok Világszövetsége kezdeményezéséhez és ettől fogva a Juhos Gábor Trianon-maraton társszervezője lesz.

 

Íme, az útvonal:

Ipolytarnóc-Balasasagyarmt 42,5 km

https://goo.gl/maps/6v2BnvjAyiBKLNNX9

 

 

Juhos Gábor Trianon-maraton egyszerre kíván emléket állítani Juhos Gábor nagyszerű hazafias és sportolói teljesítményének, aki Trianon 100. évében, 2020-ban egyetlen szünnap beiktatása nélkül, negyven nap alatt egyedül körbefutotta a megcsonkított Haza határát, úgy, hogy minden nap legalább egy maratoni távolságot megtett, valamint ébren kívánja tartani és ráirányítani a magyarság ellen elkövetett nemzetgyilkossági kísérletre a köz, különösképpen az ifjú nemzedék figyelmét. A Juhos Gábor Trianon-maratont minden évben, Trianon napján, azaz június 4-én tartják meg, ugyanazokon a szakaszokon, amelyeket Juhos Gábor Trianon 100. évében megtett.

Juhos Gábor
Juhos Gábor
Juhos Gábor
Juhos Gábor
Medvácz Lajos
Medvácz Lajos
Medvácz Lajos
Medvácz Lajos
Sztancsik József
Sztancsik József
Sztancsik József
Sztancsik József
terkep 1

Korábban írtuk:

Június 4-én öt szakaszon zajlik a Juhos Gábor Trianon-maraton – Előzetes https://www.facebook.com/vilagszovetseg/posts/4940929269307546

 

 

 

 

Kövessen minket a Magyarok Világszövetsége Facebook-oldalon is.

 

MVSZ Sajtószolgálat

11044/220410