prof. Tanka Endre

Dr. Tanka Endre emeritus professzor a magyarországi tudományos élet kiemelkedő alakja, az MTA doktora, akit a nagyközönség elsősorban az anyaföld jogi védelmében kifejtett munkássága alapján ismer. Ám a professzor úr a rá jellemző pontossággal és elmélyültséggel több más kritikus kérdéskört is megvizsgált, olyanokat, mint az 5G illetve a Hazánk égboltját is barázdázó vegyi csíkokat, a CHEMTRAILS-t. Ez utóbbiaknak egy 40 oldalas, gazdagon lábjegyzetelt tanulmányt szentelt, amelyet már tavaly novemberben közzétett a Varga Domokos György által szerkesztett szilajcsiko.hu. Tekintettel a tanulmány jelentőségére, valamint arra, hogy e vegyi csíkok kihatnak bolygónk életének szinte minden vetületére, úgy döntöttünk, hogy illeszkedve világháló olvasói szokásaihoz, 25 részletben, öt hét alatt az MVSZ Sajtószolgálat is közzéteszi azt.

 

Mindenkinek felelős és figyelmes olvasást kívánunk Prof. Tanka Endre döbbenetes feltárásához.

 

19/25

A független légkörfizikusok igaza az utolsó szó jogán

 Az emberiség védekezésének élenjárói: Miskolczi Ferenc és Szarka László

Ha a tudomány még tehet valamit a mai „halál-civilizáció” összeomlásának az elkerülésére, úgy abban bízhatunk, hogy a klímavédelem ügyében az utolsó szót nem az NWO uralmi diktátuma, hanem a hiteles és független klímatudósok nemzetközi összefogása mondja ki. Honnan ez a reménykedés? A gyökerek itt is a filozófia mélyére nyúlnak.[39] A történelmi tapasztalat és a Teremtőbe vetett hitünk egyaránt azt erősíti, hogy sorsunkban, végső fokon, az élet törvénye érvényesül. De ha nem is ilyen távolról közelítünk, belátható: attól, hogy az NWO urai egzisztenciális (pénzügyi-hatalmi) függésben tartják a klímatudósok 97%-át (akik engedelmesen követik a zéró CO2-kibocsátás parancsát), korántsem következik, hogy a hamis dogmájuk végérvényesen megpecsételheti a Föld és az emberiség sorsát. Spinosa szerint az igazság olyan, mint a fény, ami önmagát világítja meg, vagyis – a hasonlat értelmében – a fizikai törvénnyel rokonítható, objektív kategória. (Evidencia-elmélet.) Ellenben az a tény, hogy azt mikor és ki ismeri fel (és fogadja el a saját tudattartalma részeként), már a szubjektum függvénye: a társadalom hatalmi-uralmi és időkérdése.[40]

Mi magyarok, büszkék lehetünk arra, hogy a Föld üvegháztartásának törvényé[41] (ami szerint az a CO2-kibocsátástól függetlenül állandó) két légkörfizikus honfitársunk ismerte fel és fogalmazta meg először a világ számára. (Miskolczi Ferenc és Szarka László.) De talán még fontosabb, hogy ezt a bizonyított, tudományos igazságot az ellenérdekű hatalmi arrogancia – bár az erőfölénye és az uralmát szolgáló eszköztára mindent megtett a saját céljaiért – nem tudta megsemmisíteni, sem teljesen elhallgattatni. A Miskolczi-paradigma elfogadása ugyan nem „diadalút” (mert „Isten malmai lassan őrölnek”), de a teljes bizonyító ereje mind inkább kikezdi a „hazugság sötét bástyáit”, és a felismert igazságot egyre több hiteles, független klímatudós védelmezi. Ez az erjesztő hatás pedig – az NWO 10 évi végrehajtásra kitűzött világuralmi stratégiájának nyomulása ellenére – fokozatosan kiterjed a társadalmi köztudatra, és az embereknek a klímapolitika ésszerű és hatékony (közérdekű) döntéshozatalára támasztott igényeire.

———————————————————-

[40] Gondoljuk el: Galilei híres hitvallása óta („és mégis mozog a föld!” /eppur si muove/) hány évszázadnak kellett még eltelnie, míg többé már senki nem vitathatta a geocentrikus tézis igazát. Szarka László helytállóan utal rá, hogy a lemez-tektonikai elmélet is kb. félévszázad múlva lett megkerülhetetlen, amihez képest a Miskolczi-paradigma még fiatal (25 éves). Az igazság ritkán győz látványosan és azonnal a hazugság fölött. Pl. a tőke profitéhsége 50 éven át sikerrel blokkolta a nikotin rákkeltő hatásának az érvényesítését, holott a cigarettára ezt a tudomány jó félévszázada bizonyította.

[41] Érdemes tudni: a „hivatalos” klímaelmélet szerint sem a CO2 a legkárosabb üvegházhatású gáz. A bolygón az üvegházhatás mintegy 95 % -át a levegőben lévő vízgőz okozza, és a fennmaradó öt százalékon osztozik az összes többi. Miskolczi kimutatta, hogy ha megnövekszik a levegő CO2-tartalma, akkor a levegőben lévő vízgőz fokozott mértékben csapódik ki és hullik le csapadék formájában. Ily módon a levegő vízgőztartalmának csökkenése kiegyenlíti a többlet CO2 üvegházhatást növelő hatását.

 

 

 

(folytatjuk)

 

MVSZ Sajtószolgálat

11288/230713