prof. Tanka Endre

Dr. Tanka Endre emeritus professzor a magyarországi tudományos élet kiemelkedő alakja, az MTA doktora, akit a nagyközönség elsősorban az anyaföld jogi védelmében kifejtett munkássága alapján ismer. Ám a professzor úr a rá jellemző pontossággal és elmélyültséggel több más kritikus kérdéskört is megvizsgált, olyanokat, mint az 5G illetve a Hazánk égboltját is barázdázó vegyi csíkokat, a CHEMTRAILS-t. Ez utóbbiaknak egy 40 oldalas, gazdagon lábjegyzetelt tanulmányt szentelt, amelyet már tavaly novemberben közzétett a Varga Domokos György által szerkesztett szilajcsiko.hu. Tekintettel a tanulmány jelentőségére, valamint arra, hogy e vegyi csíkok kihatnak bolygónk életének szinte minden vetületére, úgy döntöttünk, hogy illeszkedve világháló olvasói szokásaihoz, 25 részletben, öt hét alatt az MVSZ Sajtószolgálat is közzéteszi azt.

 

Mindenkinek felelős és figyelmes olvasást kívánunk Prof. Tanka Endre döbbenetes feltárásához.

21/25

A független légkörfizikusok igaza az utolsó szó jogán

 

A CLINTEL felvilágosít


Szarka László – aki egyébként a Clintel-csoport egyik hivatalos „nagykövete”, vagyis kiemelt szaktekintélyű, de szerény tudósa – a hazai sajtóban beszámolt a WCD lényegéről és Berkhout professzor külföldi interjújáról, ami fontos részletekkel világítja meg a „nincs klíma vészhelyzet” igazát.[43] A Clintel-csoport folytatja a világ számára az erőteljes felvilágító munkáját a „klíma igazáról” és keresi a tudományos párbeszéd lehetőségét a klímapolitika alapkérdéseiről az NWO Világgazdasági Fórumával. Nem meglepő, hogy az utóbbi viszont ettől mereven elzárkózik és fokozza a „klímazsarolást”.[44]

 

———————————————————-

[43] Ld. Szarka László: A világ-újraindítás nagycirkusza. (Magyar Hírlap, 2022. 07. 21.) /Persze, a főáramú média az elhallgatással gondoskodik róla, hogy a hamis, ál- és érdektelen információk óceánjában ez a létérdekű, valós hír gyorsan elhaljon./ A rövid írást (amelynek a Vélemény-rovat adott helyet) mindenkinek olvasnia kéne, hogy tisztán lásson ebben a drámai sorskérdésben. Berkhout akadémikus szerint a „zéró CO2” diktátumhoz tapadó vakhitet és babonát csak a racionális gondolkodás törheti át. „…A technológiai beruházások, amelyekkel megpróbálják megállítani az éghajlatváltozást, történelmi tévedésnek bizonyultak. Az éghajlatváltozásnak ui. megállíthatatlan természeti összetevői vannak, amelyek közül messze a legfontosabb a napsugárzás és az óceán kölcsönhatása. Azt gondolni, hogy a légkör CO2-koncentrációjának csökkentésével megállíthatjuk a klímaváltozást, nemcsak naivitás, hanem felháborító pénzkidobás is. Ehelyett először is el kell fogadni a klímaváltozást, mint elkerülhetetlen természeti jelenséget. Másodszor, jobban meg kellene értenünk az éghajlati rendszert, és végül alkalmazkodnunk kell annak folyamatos változásaihoz.” Berkhout rámutat a hamis klímadiktátum alapmódszerére: a tényekre és a valós összefüggésekre épülő tudományt a kutatás számítógépes modelljei helyettesítik. „Ezeknek a modelleknek az eredményeit azonban teljes mértékben meghatározza az, hogy a modellgyártók mit tápláltak beléjük. A modellkészítők úgy állíthatják be a modellt, hogy az azt adja ki, amit a finanszírozó látni szeretne. A politikusok szeretik a modelleket. Az állami kutatók követik az utasításokat, és úgynevezett tudományos modelleket állítanak fel az eltervezett kormányzati zöldpolitika támogatásához. Majd szemrebbenés nélkül azt állítják, hogy az eredmény tudományosan megalapozott. Azt tanácsolom, hogy tiltsuk be a politika által vezérelt úgynevezett tudományos modelleket. Azok a hamis modellek visszazökkentenek minket a babonák sötét idejébe.” A klímatudós a globális aszályok, az árvizek és az energiahiány példáján mutatja be, hogy az ésszerű víz- és energiagazdálkodással hogyan lehet kivédeni – a klímaváltozás terhére rótt – e fajta károkat. Németországban a fosszilis energia teljes kiiktatása lett a fő oka az energiaválságnak. Sri Lanka pedig azzal okozta a mezőgazdasága, önellátása és a korábbi exportjának az összeomlását, hogy – engedve a háttérhatalom nyomásának – a „fenntarthatóság érdekében” betiltotta a műtrágyák használatát és a hagyományos növényvédelmet. A zéró CO2-szint szolgai követése az ország súlyos élelmezési válságára vezetett. Berkhout kifejti a közérdekű klímapolitika két alapfeltételét. Egyrészt, a tudomány előrelépéséhez „fektessenek be olyan megfigyelőrendszerekbe, amelyek pontosan képesek mérni a Föld légkörének, földfelszínének és óceáni viselkedésének összetett tulajdonságait térben és időben egyaránt. A mérések majd megmutatják a továbblépés irányát.” Másrészt – ami jóval bonyolultabb, összetett kérdéskör – alapvető társadalmi-politikai változtatás kellene (bár a szerző ezt nem nevezi a világtőke elsajátítási képletének!) a javak szélsőségesen torz elosztásának a megszűntetéséhez. (Ld. a bolygó teljes vagyonának fele 5-6 ember tulajdonában áll.) E nélkül a globális szegénység nem számolható fel, ami szorosan összefügg a klíma- és környezetvédelemmel. Az NWO diktatúrája ezzel épp ellentétes irányú stratégia, emiatt a világkormány célképzete nem fogadható el. Ez nemcsak a demokrácia végét, hanem a klímavédelem katasztrófáját is jelentené: mivel az egyes országok (sokszor még azok régiói is) nagyon eltérőek, „tehát a nemzeti igények és lehetőségek nem ugyanazok. Mindegyik ország egyedi megközelítést és megoldást igényel. Az egységes globális szabályozás kontraproduktív lenne.” Ezért is létkérdés a nemzetállamok fennmaradása. (A szerző szerint „a nem demokratikus, meg nem választott globális szervezetek soha nem írhatják felül a nemzeti jogot.” (Szarka: i.m. u. o.)

 

[44] Ld.pl. Rhoda Wilson: A Message from CLINTEL: There is No Climate Emergency. The Exposé, 10/27/2022. (Üzenet a Clintel-től: nincs klíma vészhelyzet.) <> Rhoda Wilson: World Economic Forum Spreads Climate Misinformation and Refuses Open Scientific Debate with CLINTEL. The Exposé, 10/26/2022. (A VGF terjeszti a klíma-félretájékoztatást és visszautasítja a Clintel-lel a nyílt tudományos vitát.) Egyébként a világpolitika napi történései is a VGF klíma-diktatúrájának a nyomulását igazolják. (Ld. pl. az új brit miniszterelnök, Rishi Sunak küldetését az NWO szolgálatában és azt a feladatát, hogy – hatóterületén – kötelezővé tegye a zéró CO2-kibocsátást. /Rhoda Wilson: Rishi Sunak, the World Economic Forum, CBDCs and Global Totalitarianism. The Exposé, 10/29/2022./ U. erről: https://vk.com/video644727407_456239987.

Képünkön Berkhout akadémikus

 

 

(folytatjuk)

 

MVSZ Sajtószolgálat

11292/230717