A Magyarok Világszövetségének elnöke részletesen kifejtette, hogy miért elfogadhatatlan a Petőfi Sándor honvéd laktanya átnevezése Mária Terézia laktanyává.

 

Kifejtette, hogy a Szalay-Bobrovniczky Kristóf által elrendelt névcsere Petőfi Sándor emlékének második miniszteri szintű meggyalázása nemzetünk nagy költője születésének kétszázadik évében.

A sort Csák János nyitotta meg idén, március 15-én, amikor ellehetetlenítette Petőfi Sándor emléktáblájának megkoszorúzását a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél. Elkövetők tehát az ötödik Orbán kormány újdonsült miniszterei.

Felhívással fordult a magyarokhoz, hogy tiltakozzanak, és követeljék a névcsere visszavonását.

 

Az elnök kitért a magyarországi magyarellenes rasszizmusra is, elrettentő példaként említve a körösladányi nyolcvanéves magyar asszony ellen elkövetett gyalázatos erőszakot, amit semmi mással, mint magyargyűlölő rasszizmussal nem lehet megindokolni.

 

A Magyarok Világszövetségének több mint két évtizede Magyarországon zajló vesszőfutását is már-már a magyarellenes rasszizmus körébe kell sorolni. „Lehet, hogy túl fehér a bőrünk színe?” – tette fel a kérdést a Magyarok Világszövetségének elnöke.

 

Az előadás élőben közvetített elvétele itt tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=gRV27gia_ug&t=3488s

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

11337/230915