A szeptember 10-én a Hősök terén megtartott Tisztítótűz Szer beszámolója még várat magára, és a másnapi labanc húzás – a Petőfi Sándor honvéd őrnagy nevét viselő laktanyának egy Habsburgra való átnevezése – is háttérbe szorította. Ám érkezett egy levél Magyarok Világszövetségének a fővédnökséget ellátó elnöke nevére, amely sokatmondó, és amelyet alább szerzőjének beleegyezésével közre adunk.

 

Tisztelt Elnök Úr!

Kedves Miklós!

 

Ugocsa non coronat! Ezt üzente meg a legkisebb vármegye, Ferdinánd császárnak. (De ugyanezt felelték a pragmatica sanctiora is.)

Mi azóta is Ugocsa maradtunk. Érdekel bennünket, hogy mások saját vezetőikről hogyan döntenek, és persze érdekelnek bennünket a nemzetközi realitások is. De arra nagyon érzékenyek vagyunk, hogy Ugocsának ne mondja meg senki, hogy hogyan is illene viselkednie! Mert Ugocsa az ugocsaiaké! Az ugocsok – a türk (tehát a hun!) nép igazolt rokonai – nem hallgatnak.

 

A nagyok döntenek a fejünk fölött! Akkor a legkisebbnek kell kimondani, hogy: eb ura fakó!

Nagy tisztelettel köszönöm, hogy azon a látványos és nagyszerű tűzszertartáson ez szóba kerülhetett.

 

Tisztelettel köszönti híve:

Halasy-Nagy Endre

MVSZ Sajtószolgálat

11339/230918