A Helsinki Kerületi Bíróság minden vádpont alól felmentette Päivi Maria Räsänen parlamenti képviselőt, volt minisztert, aki ellen a finn legfőbb ügyész indított büntető pert, mert a politikus védelmébe vette a hagyományos családmodellt, mint férfi és nő házasságát, érvelésében pedig bibliai idézettel élt.

 

 

Ítéletében a bíróság kimondta, hogy a bíróságnak nem dolga a Bibliát értelmezni, és kötelezte az államot a 60.000 eurót kitevő perköltség viselésére.

 

Päivi Maria Räsänen, aki öt gyermekes családanya akkor került támadások kereszttüzébe, amikor nyíltan bírálta a Finn Lutheránus Egyházat azért, mert az LMBTQ-ideológiát és a Helsinki Pride-ot támogatta. Bírálták a politikus asszony könyvét is, amelyben a hagyományos családmodellt vette védelmébe, mert azzal megsértette volna az LMBTQ kisebbséget. Végül, a legsúlyosabb vád akkor érte, amikor egy tévéműsorban, majd egy Twitter-bejegyzésében fényképen idézte a Bibliát (Róm1,24-27).

 

„Hálás vagyok, hogy megvédhettem a szólásszabadságot. Nagy teher esett le a vállamról. Remélem, hogy ez az ítélet megóv másokat attól, hogy hasonló per alanyai legyenek” – nyilatkozta Päivi Maria Räsänen az rmx.news portál tudósítása szerint.

Róm1,24-27

 

[24] Ezért Isten szívük vágya szerint kiszolgáltatta őket a tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg saját testüket. [25] Isten igazságát hamissággal cserélték fel, s inkább a teremtmény előtt hódoltak, mint a Teremtő előtt, aki mindörökké áldott. Ámen. [26] Ezért szolgáltatta ki őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották fel. [27] A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét.

 

 

——————————————————————————————

 

Kövessen minket a Magyarok Világszövetsége Facebook oldalon is!

 

Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat

11037/220331