Az Európa Bajnokságról készülő kimutatások egyikében a csoportkörben megvívott fejpárbajok számában Varga Barnabás végzett az első helyen a pályára lépő több mint 300 válogatott labdarúgó közül: összesen 39 fejpárbajban vett részt, ebből négyszer fejelt kapura a magyar válogatott középcsatára.

Az erről szóló híradást egy látványos fénykép kíséri, amelyen Varga Barnabás több mint egy fejjel magasabbra ugorva a skót védőknél, elfejeli a labdát. És ezt vélhetően többször megtette a skótok elleni mérkőzésen. Ezért kellett őt a hatos közelében két skót hátvédnek lerántani, hiszen abban a helyzetben is magasabbra ugrott náluknál, és a pontosan a fejére érkező labdát 6 méterről alighanem a skót hálóba juttatta volna.

 

Ez a fénykép fényesen igazolja, hogy a skót védők szándékosan követték el azt a súlyos szabálytalanságot, amellyel megakadályozták Varga Barnabást a gólszerzésben. Erre tett rá még egy lapáttal a skót kapus, aki a 6-oson kívül bal könyökével súlyos testi sértést követett el a magyar támadóval szemben. Mindhármukat azonnal ki kellett volna állítani, és 11-est kellett volna ítélni.

Arra kérünk mindenkit, szurkolót és újságírót egyaránt, hogy NE úgy beszéljenek mintha Barnabás „ütközött” volna a skót kapussal, hanem nevezzék nevükön a történteket. Vele szemben „súlyos, testi épségét veszélyeztető, szándékos szabálytalanságot követett el három skót játékos”, amiért kiállítás és 11-es járt volna!

 

Varga Barnabás szerdán utazott haza a stuttgarti kórházból, a válogatott pedig másnap, csütörtökön…

————————————————————————–

Kövessen minket a honlapunkon www.mvsz.info is.

A 86. életévébe lépett, legnagyobb magyar civil szervezet
2000 óta semmilyen állami támogatásban nem részesül.

Közhasznú szervezetünket ezen a bankszámlán lehet
támogatni:

IBAN: HU53 1030 0002 2010 2159 0000 3285

(SWIFT: MKKBHUHB XXX)

 

 

Idén minden beérkezett támogatást a Magyarok XI.
Világkongresszusára fordítunk.

 

MVSZ Sajtószolgálat

11570b/240627