907. július 7-én ért véget az Árpád nagyfejedelem vezette magyar seregek fényes győzelmével a négynapos Pozsonyi csata. Ha az Árpád nagyfejedelem vezette fiatal Kárpát-medencei állam seregei nem mérnek megsemmisítő vereséget a hazánkat háromszoros számbeli fölényben megtámadó német erőkre, akkor ma nincs Magyarország.

 Ez a nap a legnagyobb magyar állami ünnep kéne legyen. De az az idő a mai Magyarországon MÉG nem jött el. Árpád nagyfejedelem emléke méltó ápolásának ideje sem.

 

 

Mindennek pótlására ebből az alkalomból ismételten közzétesszük a Magyarok Világszövetsége egyik legjelentősebb dokumentumát, azt az Üzenetet, amelyet az MVSZ alapításának 80. évfordulóján fogadott el az MVSZ ünnepi Küldöttgyűlése, és amelyik méltó módon viszonyul Árpád nagyfejedelemhez, miként dicső elődeihez is.

 

Alábbi dokumentumunkat nyomatékkal ajánljuk olvasóink figyelmébe, és kérjük, hogy osszák meg minél szélesebb körben.

Árpádtól, Árpádig és a Szent Korona Országáig

Üzenet a világ magyarságának, rokon népeinknek, Európának és a nagyvilágnak

 

A Magyarok Világszövetségét a Magyarok II. Világkongresszusa alapította 1938. augusztus 18-án, saját, állandóan működő ügyvivő testületeként. A Magyarok Világkongresszusa az 1929-ben életre hívott és a trianoni békeparancs következtében szétdarabolt, majd egységes képviselet nélkül hagyott, de ennek ellenére örökre egységes, oszthatatlan és szabad magyar nemzet legitim képviseletére hivatott testület.

 

A második világháború új tragikus fordulatot hozott: a Magyarok Világszövetsége a Trianont is meghaladó szovjet békét dicsőítő internacionalista magyar állam ügynökszervévé, a nemzeti egységtudat árulójává vált. A korszak végéig a Népköztársaság állampolgárai szinte a határon kívül rekedt magyarok létéről sem tudnak.

 

1989 teszi lehetővé, hogy a Magyarok Világszövetsége eredeti rendeltetését ellátva, a nemzeti egység helyreállítását szolgáló szervezetként kívánjon működni. A fordulatot megalapozó „világtalálkozónak” nevezett Magyarok III. Világkongresszusán ezért mondta Antall József miniszterelnök, hogy: „Magyarország miniszterelnöke csak lélekben lehet 15 millió magyar miniszterelnöke, a Magyarok Világszövetségének elnöke azonban ténylegesen 15 millió magyar elnöke.”

 

A Magyarok III. Világkongresszusa (1992) kezdeményezte az első műholdas magyar televízió, a Duna televízió megalapítását. A Magyarok IV. Világkongresszusa (1996) mondta ki, hogy az egységesülő Európában meg kell valósítani az egységesülő magyar nemzetet, és ajánlotta a magyar állampolgárság visszaadását minden magyarnak. A Magyarok V. Világkongresszusa (2000) ajánlotta a magyar államnak a külhoni magyar állampolgárság jogintézményének megteremtését, mint az adott geopolitikai erőviszonyok között a legalkalmasabb eszközt a magyar nemzet egységének határmódosítások nélküli megteremtésére. A Magyarok VI. Világkongresszusa (2004) irányította a figyelmet az egymilliárd lelket összesítő keleti rokon és barát népekre, és mondta ki a finnugor származáselmélet meghaladottságát, tarthatatlanságát. A Magyarok VII. Világkongresszusa (2008), fogadta el a magyar nép önrendelkezési nyilatkozatát, indítványozta a trianoni és a párizsi békeszerződések fölülvizsgálatát, követelte az államadósság keletkezésének nyilvánosságra hozatalát, és mondta ki, hogy határozott erkölcsi fordulatra van szüksége Magyarországnak a fennmaradáshoz.

 

Radikális fordulatot a Magyarok Világszövetsége és a maradék állam viszonyában a Magyarok V. Világkongresszusát 2000 májusában követő tisztújítás hozott. Az állam ekkor a nemzetpolitikai kérdésekben mindaddig privilegizált MVSZ-t kizárta az államilag támogatott szervezetek sorából. A költségvetési támogatás puccsszerű megvonása a szervezet működési rendjének alapvető átszervezésével járt. Fizetett tisztségviselők és munkatársak helyett áldozatkész szolgálattevőkre kellett bízni öt világrész magyarságának szervezeti összetartását. Az 1996-os és 2000-es programot gyakorlatra váltó 2004-es népszavazás a külhoni magyarok állampolgárságáról a Magyarok Világszövetségének a politikai osztály általi drámai kitaszításához és az eredmény torz hivatalos értékeléséhez vezetett.

 

A Magyarok VIII. Világkongresszusa napirendre tűzte nemzet és állam viszonyának tisztázását, a különböző etnikai kategóriák ehhez viszonyított újraértelmezését. A magyar nép tekintetében ősi értékeit, a nemzet tekintetében pedig a Szent Korona eszmeiségén alapuló történelmi alkotmány megalkotását nyilvánította meghatározónak. Ez kizárja az eddig egyeduralkodó trianoni nemzetállam elfogadását. A jogtalanság jogot nem alapít elvéből következően kimondta, hogy „a történelmi magyar alkotmányon kívül nincs, és nem is lehet életképes magyar nemzet.” Az ezzel ellentétes államközi egyezmények érvénytelenek, és a történelmi alkotmány alapján újratárgyalandók (Trianon, stb.).

 

A Magyarok IX. Világkongresszusa jutott arra az alapvető elhatározásra, hogy az egyén és közösség, a család és haza fogalmának meghatározásával megalapozza a sok századon át épített pénzhatalmi világrend elutasítását, vele szemben a magyar nemzeti út világmodellként való ajánlását.

 

A Magyarok Világszövetsége alapításának 80. évfordulója alkalmából ülésező Ünnepi Küldöttgyűlés elérkezettnek látja az időt arra, hogy üzenetet küldjön a világ magyarságának, rokon népeinknek, Európának és nagyvilágnak.

 

Üzenjük a világ magyarságának

 

A magyar nemzet és a magyar állam közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, amint teszik azt a nemzetállamok az uralmuk alá hajtott, polgároknak nevezett alattvalókkal.

 

A mindenkori magyar államot az annak létrehozásával egyidejűleg nemzetté váló magyar nép hívta életre, a maga létfeltételeinek, hogyha szükséges akár erővel is való szavatolására.

 

Trianon nem csak az ok-okozati viszonyt rombolta le a magyar nemzet és a magyar állam között, hanem földrajzilag és politikailag is elszakította a nemzet számos részét egymástól és a magyar államtól.

 

A Magyarok Világszövetségének létértelme abból fakad, hogy a magyar nemzet a XX. század két világháborúja következtében nemcsak szétszakítottságban él, hanem a kommunista, majd a globalizációs és uniós erőtérben a magyar állam államközi egyezmények alávetettségében működik.

 

A magyar nemzetnek, ha élni akar, meg kell találnia az utat és az eszköztárat, hogy életét, jövőjét, üdvözülését akkor is szavatolni tudja, ha ezt az éppen aktuális magyar állam nem tenné, esetleg pontosan ellene cselekedne, mint tette azt oly sok évszázadon át a Habsburgok uralta állam vagy a második világháborút követően a Moszkva alávetettségében működő kommunista magyar állam, és amint teheti ezt akár a jövőben is.

 

Ennek egyik példázataként és bizonyságául, ismerjük el: a Magyarok Világszövetsége soha sem hagyhatja magától elvitatni azt a tényt, hogy a magyar nemzetnek a második világháborút követő 1947-es párizsi béke okozta szétszaggattatása elsősorban a Magyarok Világszövetségének közel két évtizedes harca eredményeként enyhülhetett, a magyar állampolgárságnak minden magyar ember számára történő felkínálásával, ami nem következhetett volna be a 2004. december 5-i népszavazás katarzisa nélkül.

 

Hasonlóan, Trianon továbbható nemzetgyilkos szövődménye ellen a magyar nemzetnek akkor is fel kell vennie a harcot, ha erről a magyar állam lemondott volna, vagy bármikor lemondana.

 

De a Magyarok Világszövetsége arról a jogáról és kötelességéről sem mondhat le, hogy a nemzet biológiai, demográfiai, vagy éppenséggel erkölcsi állapotának romlására figyelmeztessen, és szükség esetén felvegye ellene a harcot.

 

A kommunista rendszer bukása utáni magyar állam felelős a nemzet egy részének, a devizahitelezésnek nevezett államilag eltűrt csalással történt kifosztásáért, életkilátásainak megtöréséért. Ugyanúgy felelős a társadalomban végbemenő nagyfokú erkölcsi romlásért. De felelős annak biológiai állapota megromlásáért, kóros elöregedéséért is. A magyar állam felelőssége el nem évül azért a szellemi sötétségért, amit a sok ezer éves magyar törtélelemről szóló ismeretek eltitkolásával okoz, aminek csupán egy, de égbekiáltó példázata az, ahogyan a nemzet legnagyobb költője, Petőfi Sándor sokszorosan bizonyított szibériai elhurcoltatásához viszonyul, letagadva azt, és megtagadva Tőle és az ugyancsak elhurcolt honvédektől a nemzeti kegyelet megadását.

 

Üzenjük rokon népeinknek

 

Szólítunk Benneteket, rokon népeink

Lengyelországban, Horvát- és Olaszországban, miként Bajorországban. Svájcban és Norvégiában, Bulgáriában, Észt-, Finn- és Franciaországban, Skóciában, Ír- és Törökországban, Oroszországban, a Balkánon, az Ural környékén és Szibériában.

 

Szólítunk Benneteket

Japánban és Koreában, Kínában és Mongóliában, Nepálban és Indonéziában, Indiában és Afganisztánban, Kazakh- Türkmén-, Kirgíz- és Üzbégisztánban, Örményországban és Azerbajdzsánban, Iránban, Kurdisztánban, a Kaukázusban, Tibetben és Dzungáriában.

 

Szólítunk Benneteket

Afrikában és Amerikában, Dél-Amerika és Vietnám őserdeiben, Mexikóban és a maorik világában.

 

És ha nem hasonlít sem nyelvünk, sem alkatunk, sem bőrünk színe, és akár hitünk sem, de mi mégis rokonok vagyunk, mert számunkra

fontosabb az igazság, mint a jólét,

fontosabb a tisztesség, mint a siker,

fontosabb a méltányosság, mint a haladás.

 

Üzenjük Európának

 

Európa, az euró-atlanti civilizáció létrehozójaként két évszázada a halál civilizációjának útjára lépett.

 

Magyarországnak és a magyar nemzetnek a legnagyobb, máig ható tragédiáját döntően az európai hatalmak okozták, a trianoni (Versailles, 1920. június 4.) nemzetgyilkossági kísérlettel. Előre eltervelten, évszázadon keresztül előkészítetten. A magyar nemzet ezennel bejelenti igényét a trianoni béke semmisségének nemzetközi, nagyhatalmi megállapítására és kimondására.

 

Gróf Apponyi Albert, az Európa által fogolyként kezelt trianoni magyar tárgyalóküldöttség vezetője a gyilkos szándékú béke kapcsán kijelentette: „Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját.”

 

Európa a napjainkban szított migránsválság által a maga Trianonjába rohan. A két évszázada Európában kiagyalt nemzetállam menthetetlenül alkonyához érkezett. Európa számára a halál civilizációjának a mostani migránsválsággal tetézett állapotában az eddigi úton nincs kiút, nincs jövő.

 

A magyarság, amely genetikailag bizonyítottan is Európa talán legősibb népe, mentőövet nyújt Európa nemzeteinek és államainak: azt az állammodellt – a Szent Korona Országát, azaz a szakrális Magyar Királyságot –, amelyet Árpádtól, Árpádig és azt követően évezredek alatt csiszolt, és amelyet két kiemelkedő cseh értelmiségi, František Palacký történész és Rudolf Kučera politológus a világ legtökéletesebb állammodelljének nevezett, és amelyet álláspontjuk szerint minden iskolában tanítani, és más államokban is alkalmazni kéne.

 

 

Ez az állammodell három pilléren áll: a jézusi keresztény értékrendenminden ember Istentől fakadó egyenlő méltóságán, és az élet abszolút primátusán.

 

Üzenjük a nagyvilágnak

 

Jóllehet mára szinte teljesen megfosztották történelmének ismeretétől, a második világháborút követő emigráns hullámoknak köszönhetően, a magyarság ismét felfedezte a maga ősiségét, amely őt a világ első kultúra- és civilizáció-teremtő népei közé sorolja. Köszönet érte Baráth Tibornak, Magyar Adorjánnak és a nemzet szolgálatában fáradságot nem ismerő kutató társaiknak.

 

A magyarságnak ezt az ősiségét utoljára nyilvánosan a Vatikán ismerte el, XVI. Benedek pápa beavató szentmiséje keretében.

 

A mai Magyarországot ezerszáz évvel ezelőtt Árpád Nagyfejedelem alapította, és olyan szilárd alapokra helyezte, amelyek lehetővé tették számára évezredes fennmaradását.

 

Ám a nemzetközi őstörténeti kutatás[1] kiderítette, hogy ugyancsak ÁRPÁD volt a neve az első egyiptomi királynak. És úgyszintén ÁRPÁD volt a neve annak az egyiptomi királynak, aki Thébában helyreállította a szétesett királyságot, és megalapította a XI. dinasztiát[2].

 

De Árpád volt a neve annak a városállamnak is, amely a szíriai Aleppótól 20 km-re észak-nyugatra, az Eufrátesz nagy kanyarjában létezett, és amelyet a Biblia is többször említ[3]. A félelmetes asszír hadsereg három évig ostromolta, amíg Kr. e. 740-ben sikerült bevennie. Árpád északra menekülő népe hozta létre a Kaukázusi Magyar Királyságot.

 

Ezt követően újabb közel két évezrednek kellett eltelnie, míg eljött Árpád Nagyfejedelem, a mai Magyarország megalapítója. Vele kezdődően a Turul-dinasztia közel fél évezreden keresztül vezette Magyarországot,  bőséggel adta a szenteket a keresztény világnak, és Magyarországot az egyetlen apostoli királysággá tette, amelynek királyai a Jeruzsálem királya címet is birtokolták.

 

Ez az állam és ez a nemzet izzadta ki magából vérrel-verejtékkel, több évszázados közjogi harcokkal, összegezve a maga sok ezer éves múltja során felhalmozódott tudásából azt az állammodellt, amelyet a Szent Korona Országának nevezünk.

 

A magyar nyelv ősiségét és szerkezeti tökélyét is jó ideje felismerték a magyarság szellemi vezetői, mint tette ezt Berzsenyi Dániel, majd Táncsics Mihály, az emberiség legősibb nyelvének nevezve azt. Ez az a nyelv, amelyen az egyiptomi hieroglif írás ma is folyékonyan olvasható. Teller Ede atomfizikus a tudományos feltárásra legalkalmasabb nyelvnek nevezte a magyar nyelvet, ami részben magyarázatot ad a magyar ajkú tudósok világszinten megtapasztalt páratlan eredményeire, és amelyek az orosz származású amerikai professzort, Isaac Asimovot híres kijelentésére ragadtatták: „Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a Földön: emberek és magyarok.”

 

Ennek az ősiségnek a tudatában, ennek a nyelvnek és ennek a tudásnak a birtokában kívánja a magyarság a maga szerepét a világ népeinek, nemzeteinek körében újrafogalmazni és felajánlani hozzájárulásaként az egyetemes közjóhoz.

Isten minket úgy segéljen!

 

Kelt Budapesten, 2018. augusztus 18-án, alapítása 80. évfordulóján

 

MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE ÜNNEPI KÜLDÖTTGYŰLÉSE

 

——————————————————————————————

[1] Alan H. Gardiner – Ancient Egyptian Onomastica I-III. Oxford 1968. – 110. o.

2 E.A.W. Budge – A History of Egypt, 8 vol. Oesterhout, 1968. – 196. o.

3 Biblia – Királyok II. 18/34 és 19/13

 

————————————————————————–—————-————————————————————————-

                                                                                    Kövessen minket a honlapunkon www.mvsz.info is.

 

 

                             A 86. életévébe lépett, legnagyobb magyar civil szervezet 2000 óta semmilyen állami támogatásban nem részesül.

 

                                                                            Közhasznú szervezetünket ezen a bankszámlán lehet támogatni:                    

                                                                                       IBAN: HU53 1030 0002 2010 2159 0000 3285

                                                                                              (SWIFT: MKKBHUHB XXX)

 

Idén minden beérkezett támogatást a Magyarok XI. Világkongresszusára fordítunk.

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

11576/240707