A Magyarok Világszövetsége mély fájdalommal éli meg Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökének elmúlását.

Hálát adunk az Úrnak Kozma Imre atya életéért, az Ő lankadatlan és emelkedett lelkületű Isten-, ember- és nemzetszolgálatáért.

Ő volt az, aki az Általa vezetett szeretetszolgálat révén magyarok és nem magyarok tízezreit segítette meg ínségükben. Ő volt az, aki tevőlegesen részt vett Németország újraegyesítésében, befogadva sok száz, nyugatra tartó keletnémet menekültet. Ő volt az, aki Ukrajna népének megsegítésével szerzett érdemei okán hitelesen hírt hozhatott arról, hogy a kilencvenes évek elején a szomszédos állam készséget mutatott elfogadni Kárpátalja visszatérését.

 

Nyugodjék békében!

 

Röpítse az Ő lelkét a Turul a Mennybe,

 

és az örök Világosság fényeskedjék Neki!

Ezzel a képpel őrizzük Kozma Imre atya emlékét,

amely a Magyarok Világszövetségének székházára “visszarepülő” Turul

általa történt megszentelésekor készült, 2021. december 5-én.

 

 

————————————————————————-—————-————-

 

Kövessen minket a honlapunkon www.mvsz.info is.

 

A 86. életévébe lépett, legnagyobb magyar civil szervezet 2000 óta semmilyen állami támogatásban nem részesül.

 

Közhasznú szervezetünket ezen a bankszámlán lehet támogatni:

IBAN: HU53 1030 0002 2010 2159 0000 3285

(SWIFT: MKKBHUHB XXX)

 

Idén minden beérkezett támogatást a Magyarok XI. Világkongresszusára fordítunk.

 

MVSZ Sajtószolgálat

11607/24101758