Karáth Imre filmje

Megszereztük Karáth Imre 2000-ben készült, kicenzúrázott barguzini filmjének közvetítési jogát, és elsőkként nyilvánosságra hoztuk.

 

Karáth Imre, a barguzini expedíció filmes résztvevője 2000-ben visszatért Szibériába, és riportot készített többek között A. A. Petrunyinnal, aki 1989-ben a burját kormány kulturális miniszterhelyettese volt. Petrunyin kamerába mondta neki, hogy a csontváz nőinek való minősítését a moszkvai magyar nagykövetség rendelte el. Talán így már érthető, hogy a Magyar Televízió, amely műsorra tűzte Karáth Imre első, a barguzini sírfeltárást dokumentáló filmjét, miért nem vállalta a második film sugárzását. A vizsgálódás 2. napján még azt mondta a szovjet Alekszejev akadémikus a burját kormány megbízottjának (Petrunyin), hogy a csontok férfi maradványai, és valószínűleg Petőfiről van szó. Délután a szovjet és magyar bizottság vezetőjét behívatták a magyar nagykövetségre, ahonnan kb. két óra tárgyalás után azzal tértek vissza, hogy női csontvázról van szó.

 

 

Karáth Imre második filmje vetítési jogának megszerzése, és a film nyilvánosságra hozatala a világhálón komoly fegyvertény volt. A benne foglaltakra mindenképpen vissza kell a magyarságnak térnie, amikor eljön Petőfi Sándor ügyében az igazság órája.