Borzák Tibor könyve

Borzák Tibor az egyik legalaposabb Petőfi-kutató, érdemben segítette munkánkat.

 

FS jelentős anyagi támogatást nyújtott Borzák Tibor PS Titkok a barguzini csontváz körül című könyvének kiadásához. Borzák Tibor újságíróként, a Petőfi Népe c. kecskeméti lap tudósítójaként részt vett az 1989-es barguzini sírfeltáró expedíción, és az azt követő három évtized alatt is folyamatosan követte a Petőfi-ügy történéseit, pontosan dokumentálva minden mozzanatot. Könyve a Petőfi-kutatás egyik alapműve. Már bizottságunk megalakulása után közvetlenül kapcsolatba kerültünk vele, amitől ő nem is zárkózott el. A bizottsági tagságot azonban nem vállalta, mert tartott Morvai Ferenc retorziójától. Ezért vonakodott attól is, hogy a FS által nyújtott anyagi és az MVSZ általi logisztikai támogatást elfogadja. Könyve megjelenése után Morvai Ferenc be is perelte, mondván, hogy olyan „titkokat” is felfedett benne, amelyek a MEGAMORV Petőfi Bizottság szellemi tulajdonát képezik, de végül mégis elállt a pertől. Borzák Tibor könyve minden idők legigazibb és legszomorúbb magyar krimije. Bemutatójára 2014. március 4-én került sor az MVSZ székházában.

 

 

A  Borzák Tiborral kialakított együttműködésünk mindvégig a Petőfi-ügyet szolgálta.