Dr. Szabó Géza beismerése – A barguzini hajtincs sorsa

Már első Petőfi-értekezletünkön kiderült, hogy Morvai Ferenc barguzini főrégésze titkon az MTA-nak dolgozott.

 

 

Amint azt fennebb jeleztük, 2013. február 16-án az első Petőfi Sándor hamvainak elhozása végett című értekezlet kis híján botrányba fulladt. Az értekezleten vetített képes előadást tartott Dr. Szabó Géza régész is, aki 1989-ben, a Barguzinban zajló sírfeltárást vezette, majd 1990 januárjában Morvai Ferenc oldalán részt vett Moszkvában a Szovjet Tudományos Akadémián tartott tanácskozáson, amelyen az MTA megbízott antropológusai első ízben vizsgálták meg a Barguzinban feltárt, Petőfi Sándornak tulajdonított csontvázat. Amikor Dr. Szabó Géza régész előadása elkezdődött, Kéri Edit előrejött, letette az előadó orra elé magnóját, és leült az első sorok egyikébe. Míg az előadás zajlott, Edit néni az ő ismert, élesen rikácsoló hangján időnként bekiáltotta: „Hova tetted a hajtincset?!” Amikor bekiabálása PM ülésvezető csitító kérése ellenére percenként elhangzott, és ennek következtében az előadás teljesen ellehetetlenült, FS megragadta Edit néni magnóját, és kirohant vele a teremből. Edit néni pedig utána, az élelmes ajtónállók pedig bezárták az ajtót, és Dr. Szabó Géza végre folytathatta… Igen ám, de a hallottak, és Dr. Szabó Géza látható zavara felkeltették Morvai Ferenc érdeklődését. Kéri Edit után Morvai Ferenc is megkérdezte tőle, igaz-e egy, az értekezlet előtt pár nappal előkerült régebbi Szabó Géza-interjú állítása, miszerint ő Moszkvában az MTA nevében volt jelen? A régész a terem döbbent csendjében elismerte: Igen, az MTA elnökének felkérésére utaztam Moszkvába – mondta. Az én pénzemen?! – kérdezte tőle hüledezve Morvai Ferenc, aki ezt most, 23 év múltán tudta meg. Ezek után Morvai Ferenc megkérdezte Dr. Szabó Gézától, hogy hová lett a barguzini feltárás során a koponya alatt talált haj? A régész kitérő választ adott: „Annak idején én mindenhonnan szerves anyag mintát hoztam el, és ezeket megvizsgáltattam laboratóriumokban.” Morvai, aki erről is 23 év múltán értesült, nem tágított, és nyomatékkal szólva megismételte kérdését: „Hová tűnt a haj?” Dr. Szabó Géza válasza: „A vizsgálatok alapján nem volt haj.” Mint az értekezlet utáni beszélgetésekből kiderült, Morvai Ferenc azért lepődött annyira meg annak hallatán, hogy az általa fizetett és vezetett expedíció során feltárt sírból az ő tudta nélkül, számára ismeretlen laboratóriumokba küldtek mintákat, mert a barguzini expedíció több tagja arra gyanakszik, hogy feltáráskor a koponya alatt talált, majd onnan eltűnt haj az akadémia birtokába került, ahol összehasonlították a Szendrey Júlia hagyatékában megmaradt Petőfi-hajtinccsel, és már 1989-ben pontosan tudták, hogy „a barguzini 7-es sírból igenis Petőfi Sándor földi maradványai kerültek elő”. Tény, hogy ez a hajtincses részlet a harminchárom éve temetetlenül heverő Petőfi-hamvak szempontjából kiemelkedő jelentőségű. Istennek hála, a teljes Kéri Edit-Morvai Ferenc-Szabó Géza jelenetet vágatlan videófelvétel őrzi…