Dr. Matolcsi János moszkvai levelei

Tudomást szereztünk a Magyar Mezőgazdasági Minisztérium alapító igazgatójának titkos szovjetunióbeli küldetéséről és onnan küldött jelentéseiről, amelyekből az MTA már húsz évvel a MEGAMORV-expedíció előtt pontosan értesült Petőfi Sándor barguzini életszakaszáról.

 

A Bélyben tartott, harmadik Petőfi-értekezlet legsúlyosabb bizonyítékokat szolgáltató előadását Borsche Antónia tartotta, aki a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején a moszkvai magyar nagykövetségen dolgozott. A fiatalasszony kisfiúkkal követte férjét, aki 1966-ban Magyarországról másodmagával nyert felvételt a moszkvai Malinovszki Páncélos Akadémia Jármű-Gépészmérnöki karára, ahol ötéves tanulmányok után, 1971-ben szerzett diplomát. Antóniát ebben a minőségében alkalmazták Magyarország Nagykövetségén, ahol titkársági feladatokat látott el. Borsche Antónia elmondta, hogy saját kezűleg gépelte, majd postázta diplomáciai futárpostával a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) címére Dr. Matolcsi János jelentéseit. Ezekben a professzor arról számolt be, két évtizeddel a Morvai-expedíció előtt, hogy megtalálta Petőfi Sándor nyomait Barguzinban, és ott született fiának anyakönyvi kivonatát is.

 

Dr. Matolcsi János 1956-ban mezőgazdasági miniszterként tagja volt a második Nagy Imre kormánynak. Megúszta a szabadságharc leverését, és tudományos kutató, majd a Mezőgazdasági Múzeum igazgatója lett. Ma már nem él. A Szovjetunióban tett kutatóútját homály fedi, illetve csakis annak állattenyésztési vonatkozású részletei ismertek. 

Borsche Antónia meggyőződéssel állítja, hogy az általa gépelt Matolcsi-jelentések adatai teljes körűen megegyeznek azokkal, amelyek két évtizeddel később a Morvai-expedíció következtében váltak ismertté. Történt tehát mindez két évtizeddel a MEGAMORV-expedíció létrejötte előtt… Borsche Antónia vallomását a Matolcsi-levelekről mindenben igazolja férjeura Borsche Károly ezredes, aki a kilencvenes években ment nyugdíjba, a Honvédelmi és a Külügyminisztérium kettős alárendeltségében működő Haderőcsökkentési Információs és Ellenőrző Központ helyettes parancsnokaként.