Dr. Tanka Endre emeritus professzor a magyarországi tudományos élet kiemelkedő alakja, az MTA doktora, akit a nagyközönség elsősorban az anyaföld jogi védelmében kifejtett munkássága alapján ismer. Ám a professzor úr a rá jellemző pontossággal és elmélyültséggel több más kritikus kérdéskört is megvizsgált, olyanokat, mint az 5G illetve a Hazánk égboltját is barázdázó vegyi csíkokat, a CHEMTRAILS-t. Ez utóbbiaknak egy 40 oldalas, gazdagon lábjegyzetelt tanulmányt szentelt, amelyet már tavaly novemberben közzétett a Varga Domokos György által szerkesztett szilajcsiko.hu. Tekintettel a tanulmány jelentőségére, valamint arra, hogy e vegyi csíkok kihatnak bolygónk életének szinte minden vetületére, úgy döntöttünk, hogy illeszkedve világháló olvasói szokásaihoz, 25 részletben, öt hét alatt az MVSZ Sajtószolgálat is közzéteszi azt.
Mindenkinek felelős és figyelmes olvasást kívánunk Prof. Tanka Endre döbbenetes feltárásához.
11/25
Megalapozott-e és hatékony lehet-e a chemtrails módszerű klímavédelem?
A Great Reset forgatókönyve
Ez a jogalkotási folyamat azonban csak a „jéghegy csúcsa”, de ami a mélyben van, azt a nagy „klíma-káoszban” még a szakember is alig veheti észre, az életpusztító rombolása pedig az emberek számára még most is többnyire titok. Az NWO-diktátumnak ui. az a legfőbb leleménye, hogy a „klímacsúcsok” nemzetközi jogával a világ összes államára kényszerített szabályozókat – amelyekkel, a hamis állítás szerint, a CO2-kibocsátás végső megszüntetését kell elérni a légkör melegedésének megállítása végett – 2023-tól fogva az egyes emberre – mint környezeti lényre és energia-„fogyasztóra” vetíti.
Ebben intézményesül a Great Reset forgatókönyve. Ez a – gyökeresen alaptalan, félrevezető és áltudományos „klímavédelem” ürügyén, az ember „ökológiai lábnyomának” az életfeltételeket felszámoló leszűkítésével és a végrehajtás zsarnoki kényszerével – megszabja:
——————————
[24] Ld. részletesen Tanka E.. Milyen sors vár a mezőgazdaságra az új világrend (NWO) uralmában? (https://www.szilajcsiko.hu/
(folytatjuk)
MVSZ Sajtószolgálat
11279/230703