Amint azt egy évvel ezelőtt, az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának tizenkét éves munkáját összegző tanulmányukban Fuksz Sándor és Patrubány Miklós meggyőzően bizonyították, Petőfi Sándor nem halt meg 1849. július 31-én a fehéregyházi csatában, hanem csak súlyosan megsebesült felépülése után a visszavonuló orosz seregek magukkal hurcolták Szibériába, ahol 33 éves koráig, 1856-ig élt.
Egy évtizeddel ezelőtt Szibériában előkerült egy ismeretlen szerző orosz nyelvű Júlia-verse, amelyet Dalmay Árpád, az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának tagja saját fordításában közzétesz most megjelent Petőfi Sándor Szibériában – Legenda vagy valóság? című előadásának különlenyomatában.
Júliának
(Dalmay Árpád fordításában)
Zúg és süvölt az őszi szélvihar már,
Zörög az ágakon sok halott levél.
Mint rab kezén csörögnek a bilincsek,
Úgy viszi messze szavaimat a szél:
Ó, Julcsám drága! Pusztító méregként
Gyötrik már lelkemet a gondolatok.
Életem árán is visszaszerezném
A te örök és hű szerelmedet én.
Vérző szívem sebével menekültem,
Feláldoztalak a szabadságomért.
Hatalmas Isten, farkasként üvöltöm:
Szemed világa fénysugár szívemben,
Ragyogó kékje már örökre enyém.
„Mielőtt bármit is gondolnánk e versről” – írja fordítója -, „vessük össze Petőfi 1846. október 26-án Koltón írt Erdélyben című versének soraival:
Barangol és zúg, zúg az őszi szél,
Csörögnek a fák száraz lombjai,
Mint rab kezén a megrázott bilincs.
Hallgass, zúgó szél, hadd beszéljek én!
Ha el nem hallgatsz, túlkiáltalak…”
„Teljesen azonos a szibériai vers elejével! Az Erdélyben című verset nem ismertem, jóval az általam fordított könyv megjelenése után fedeztem fel! Nem befolyásolhatott a fordításban” – vallja most kiadott füzetében Dalmay Árpád, majd később így összegez: „Ugye, nem lehet véletlen? S talán a Julcsa név sem, hisz oroszul nincs ilyen becenév.”
A szibériai Júlia-verset az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának Burjátországban élő tagja, Dr. Alekszej V. Tyivanyenko találta meg, és Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke hozta nyilvánosságra Nagyváradon 2013-ban, a prágai Csémy Miklós fordításában, a Varadinum keretében megtartott előadásában.
Júliának
(Csémy Miklós – Prága fordításában)
Dühöng a zúgó őszi szél,
Zörög az ágakon a hulló levél,
Miként a bilincs a fogoly kezén,
Úgy ragadja távolba szavaim a szél.
Szerelmem Julcsa, méregsötét
Gondolatok emésztik lelkemet …
Halálom árán is újra kész vagyok,
Kivívni halhatatlan szerelmedet.
Sebzett szívvel rohantam, vérezőn,
S a szabadságért elvesztettelek.
Ó Istenem! Farkasként felüvöltök:
Átjárt szemednek kéklő fénysugára.
Már egy évtizeddel ezelőtt, az MVSZ Sajtószolgálat 7860/130425 számú közleményében felhívtuk a figyelmet e Júlia-versnek Petőfi Szabadság, szerelem című négysorosában megjelent is itt visszatérő két félreismerhetetlen vezérmotívumára.
„Szerelmemért feláldozom/ Az életet”
illetve itt:
„Halálom árán is újra kész vagyok,/ Kivívni halhatatlan szerelmedet.”
„Szabadságért feláldozom/ Szerelmemet”
illetve itt:
„Sebzett szívvel rohantam, vérezőn,/ S a szabadságért elvesztettelek.”
Újabb bizonyíték azoknak, akik nem hisznek Petőfi Sándor Szibériába történt elhurcoltatásában.
És újabb fejtörés az elhurcoltatás tényét tagadó irodalom- és hadtörténészeknek.
Végezetül közzé tesszük az orosz nyelvű Júlia-vers eredetijét.
Юлuu
Бушует и гудит осенний ветер,
Звенит на ветвях мертвая листва,
Как на руках раба звенят оковы-цепи,
Так ветер вдаль умчит мои слова.
О, Юльча милая, отравой черною
Съедают мысли мою душу …(неразборчиво)
Ценою смерти готов я вновь
Добыть твою бессмертную любовь
Сжимая рану сердца, бежал, истекая кровью,
За вольность я пожертвовал тобою.
О, Боже праведный! Я снова волком взвою:
Твой взгляд вонзил мне в сердце луч
Блистательной голубизною.
Képeinken: Dalmay Árpád előadásának most megjelent különlenyomata, illetve Patrubány Miklós 2013-ban Nagyváradon, az evangélikus templomban, a szibériai Júlia-verset nyilvánosságra hozó előadásán
MVSZ Sajtószolgálat
11309/2307830