Koppány Fejedelem neve napján Friedrich Klára és Szakács Gábor egy versösszeállítással és egy dallal tisztelgett emléke előtt.
Olvassuk együtt Wass Albert, Fábián Ferenc, József Attila, Cey-Bert Róbert Gyula, Zas (Szász) Lóránt és Kányádi Sándor Koppány Fejedelemről, Vajk-István Királyról és rólunk, magyarokról szóló sorait.
Wass Albert befejezetlen verse: Koppány leánya
Fejedelem, a harcnak vége van,
lakomát ülnek zsoldos papjaid.
Torozhatnak már. Koppány úr népéből
gyönge leány, magam maradtam itt.
Nem azért jöttem hozzád, mert király vagy.
Egyrangú vérből származom veled.
Bajor Gizellád bosszúját se félem,
a taliánt se, meg a németet.
Sok vért láttam már, Gejzafia Vajk úr.
Karddal kezében míg pusztult a népem,
páncélos német dúlta a gyepűt
parancsodra s az új Isten nevében!
Az új Istennek vagyon egy fia.
Azt mondják róla, hogy jó és szelíd,
fegyvert nem markolt soha keze,
hogy leölettesse önnön véreit.
A tiszta szívűeknek megbocsájt
s előtte minden álnokság ledől.
Melyik kő-bástyád rejti őt király,
látó magyarok szemei elől?
Őhozzá jöttem el én, Koppány úr leánya,
Előtte ha kell, le is térdelek.
S úgy köszöntöm: áldás, Isten úr,
Nézd, itt vagyok, hogy beszéljek veled.
Magad jöjj el, ne szolgáidat küldözd,
jöjj egyedül, ha nincs kíséreted.
Fehér lovat adunk alád s pompázó
kíséretül az egész nemzetet.
Tekints körül: széles világod hátán
testvértelenül áll itt a magyar…
(Nagypénteki sirató kötetből, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002)
Fábián Ferenc: Confessio et passio Hungarica
Tiszteljétek Koppányt, a vértanúk vezérét
Első szabadságharc vette ő szent vérét
Árulás legyőzte, idegen világnak
Szent testén minket is fájó néggyé vágnak
Vazul, magyar trónunk kifosztott gazdája
Békét sose hagyjon égő halottsága
Herélt hízott lelkünk halálos vak csendben
Idegen maszlagot még meddig legeljen?
Hitvallók csillaga, taníts Tonuzóba
Életet, hatalmat hogy kínált a jobbja
Pároddal sírodba élve alászálltál
Maradék magyarban százszor feltámadtál
(2006)
József Attila: A Szent Jobb ünnepén
Keresztények, ti hajtsatok fejet –
A mai nap az örökéltű Szent Jobb
Malasztja száll s a hívő lelkeket
Megedzi. Zengjen zsoltárunk – ott fent jobb
Lesz élni majd, ha bús fejünk felett
Az Úr hatalmával vigyáz a Szent Jobb –
Oh áldjuk, áldjuk százszor e kezet
S emelkedjünk fel Krisztushoz, ki lent volt.
De ti, pogány ősök vérei
Nagy daccal mégse szálljatok Neki –
E kéz apáinkat halomra ölte
S Hadúr e népet akkortól veri,
Mikor hitének gyáva lett örökre,
Mikor e kéz erős hitünk kiölte.
Cey-Bert Róbert Gyula: Koppány emlékmű
Bata táltos hangja
visszhangzott a szélből
villámok cikáztak
a mennydörgő égből
„Ezer éve lesz már,
hogy a hamis ármány
idegen lovagok
alakját felvéve
elindult vesztünkre,
átkozva a magyart
rátört a lelkünkre.
Véres csatát vívtunk
késő éjszakáig;
keselyűként szállt ránk
hét tengernyi ellen
fekete lett az ég
fekete a gyászunk
eltörött az íjunk
hiába csatáztunk
halál szállt a hadra
legjobb vitézeink
elestek a harcban.
Hős vezérünk Koppány
ezer sebből vérzett
lelke szállt az égbe
őseink elébe
Életáldozatát
a jövőnkért tette,
hogy az ősi erény
tovább világítson
hogy a magyar élet
tovább virágozzon
Ezer év telt már el
a gyászos nap óta
Koppány áldozatát
rég elfelejtették
végső üzenetét
soha nem értették,
hamislelkű papok
örökké gyalázták
félremagyarázták
Ideje lenne már
visszaemlékezni
Koppány áldozatát
végre átérezni.
Tiéd a tisztesség
az Ég választása,
hogy rajtunk legyen ismét
őseink áldása
építs emlékművet
hős Koppány vezérnek
s üzend az ősöknek,
hogy véreik még élnek,
őseik hitével
végre kibékülnek
megosztott lelkükben
átjárók épülnek,
kérjék meg az áldást
Őstengri nevében
igaz magyar hittel,
magyar szeretettel.
(1996)
Zas (Szász) Lóránt: Nem Koppányt…
Nem Koppányt siratom, hanem
a harci kedvet, a kopját
siratom, a tegezt, a lándzsát,
a harci mént, hogy mindenért
és mindenkinek megfeleljek,
hogy dédapámmal és unokámmal
ott legyek Mohácsnál, Majténynál,
Világosnál, Visegrádnál,
a Bánátban és Bácskában,
ahol csak csatánk van,
és magammal rántsam a
törököt Nándorfehérvár
bástyájáról a halálba,
hogy Zrínyivel haljak vad-
kantól és cselszövéstől,
amelytől annyiszor haltak
eleink átkot hörögve
a császárra.
Nem Koppányt
siratom, világtájakra
vágott testéből vér szivárog,
Jézusunk Ő, megfeszíttetett,
felnégyeltetett: Trianon-előtti
tálca, László feje, Dózsa trónja,
pernyébe fúlt forradalmaink
szalmalángja, haduraink:
Emese, Álmos, Árpád nem
nemzettetek elég gyermeket
a világra.
Nem Koppányt
siratom, hanem az almafákat,
bozótjainkat, cserjéseinket,
fűzfáinkat, fenyveseinket
és tölgyeinket, szél ha támad,
parazsat, pattogó szikrát,
palánkba harapó duhaj lángot,
Koppány seregét siratom:
Bornemissza Gergőt, Esze Tamást,
Bercsényit, Bemet, a pesti srácot,
aki csatázott.
Nem Koppányt
siratom, hanem az orosz
hómezőbe vesztet, a bakó
Bogártól felhúzottat, meg-
gyalázott asszonyainkat,
sírokat, a keresztet.
Álmainkat siratom,
regéinket, a meséket,
Fanyűvő Jánost siratom,
Árgyélust, Tündér Ilonát,
az egri nőket, igriceinket
siratom, táltosainkat,
Prohászkát, Apor Vilmost, a
féllábú Jánost: húsunkból
és vérünkből még eposz
nőhet.
Nem Koppányt siratom,
hanem a tartást, a mindent
kimondó szót, az esküt, ami
köttet.
Nem Koppányt siratom:
magamért ejtek könnyet.
(1995)
Onody Gyula: Géza-fia István király
Géza-fia István király,
Add ki Koppány testét.
Varázsfűvel megragasztom,
Regöléssel búcsúztatom
Én jó Uram lelkét.
Zsoldosaid kaszabolták,
Meghalt, de még szíven szúrták.
Délceg testét fölnégyelték,
Várkapukra feszítették.
István király, kegyes király,
Add ki Koppány testét.
Varázsfűvel megragasztom,
Regöléssel elringatom
Én jó Uram lelkét.
Harmat vízben, könnytengerben
Mind lemosom vérét.
Fehér gyolcsba öltöztetem,
Somogyváron, ősi földjén,
Holdnak éjén
Egy vén tölgy alá eltemetem.
Sírhalmára követ teszek,
Reá rovom, s az emberek
Tetted szerint emlékeznek:
„István király, a szent király,
Adta Koppány testét.
Varázsfűvel ragasztottam.
Regöléssel elnyugtattam
Nagy urunknak lelkét…….”
(2009)
Kányádi Sándor: Magyar históriai pillanatokra
Vajon ha Koppány úr a győztes
fölnégyeltette volna-e
Vajkot ki ha magyari nőt vesz
asszonyául s nem hozza be
Európát Pannóniába
irtva már-már a nyelvet is
nem hittünk-e vajon hiába
ha bennünk az Isten se hisz
ha folyton folyvást önerőből
kell újra s újra kezdenünk
ha minden áldozat kevés
vajon ha István visszahőköl
akkor is fölfeszíttetünk
vagy mégis volna küldetés
(1983)
Szakács Gábor – Friedrich Klára: Pogány imák (történelmi
zenemű)
Ebben a 2. dal Koppány imája
https://archive.org/details/pogany_imak
MVSZ Sajtószolgálat
11360/231010