Kiss Pál levele és a Magyar Nemzet történelemhamisítása

Kiss Pál Németországból hazatelepült ’56-os emigráns repülőgép- és hajótervező mérnök két évtizeddel ezelőtt perdöntő levelet írt a Magyar Nemzetnek, amit a lap sohasem közölt.

 

V. V. Pagirja anyagából került elő az a levél, amelyet Kiss Pál 1956-os emigráns – aki Németországban repülőgép- és hajótervező mérnökként dolgozott, majd a kommunizmus bukása után hazatelepedett –, Balatonkeneséről 2002. november 15-én írt a Magyar Nemzetnek.

 

Kiss Pál közli édesapjának, id. Kiss Pálnak szibériai hadifogsága idején szerzett ismereteit. A levélből hitelt érdemlően kiderül, hogy milyen jeles emberek – Foyta Tibor hadnagy, az Országgyűlés későbbi elnökének, Almássy Lászlónak a veje, Endresz György főhadnagy, a Justice for Hungary óceánrepülés későbbi pilótája, és Prónay György százados – találkoztak az első világháború utáni szibériai hadifogságuk idején 1849-ben elhurcolt és ekkor még élő honvédekkel. Közöttük három olyannal – Csapó Mihály, Kirner Ferenc és Minarovics Vendel, aki a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével 1920-ban, első világháborús hadifoglyokkal együtt haza is tért Magyarországra –, akik Szibériában találkoztak és kezet is fogtak az ott raboskodó Petőfi Sándorral. 2018. március 15-én egyidejűleg Budapesten és Bélyben, a Sennyey-kastélyban nyilvánosságra hoztuk Kiss Pálnak mindezt feltáró levelét, amelyet annak idején a Magyar Nemzetnek írt, és amelyet a lap soha sem közölt. Ezt követően, tizenhat év múltán FS ismét elküldte a nyilvánosságra hozott Kiss Pál-levelet a Magyar Nemzetnek. A lap ezúttal sem közölte. Lehozott viszont egy glosszát egy Sennyey-utód tollából, amelyben tagadta Petőfi Szibériába történt elhurcolásának tényét. Két hét múltán a Magyarok Világszövetsége is elküldte a Kiss Pál-levelet a Magyar Nemzet szerkesztőségébe. Kértük, hogy a lap nyisson teret az igazságnak, érvényesüljön a válaszjog, hiszen anélkül nem sajtó, a sajtó. „Kérjük, követeljük ifj. Kiss Pál levelének drámaian megkésett, de haladéktalan közzétételét” – írtuk. Mindhiába. Az, ahogyan a Magyar Nemzet Kiss Pál levelével bánt, azzal ténylegesen történelmet hamisított.

 

 

Kiss Pál levelének felkutatásával és nyilvánosságra hozatalával beütöttük az első szöget a hermannróberti „tudományosság” koporsójába. Tekintettel jelentőségére, tanulmányunkhoz mellékeljük Kiss Pál levelének teljes szövegét.