kimenekítette a fehéregyházi csatában megsebesült és aléltan fekvő barátját, Petőfi Sándort, miközben ő maga is súlyosan megsebesült. A kétökrös szekérrel bevitték az alélt Petőfit Segesvárra, ahol egy székely családra bízták, az ápolás fejében fizetségként nekik hagyva a szekeret ökröstől. „Petőfi a bal kezének három ujján roncsolt volt… egyik lábába lándzsa hatolt. Kezét védekezésre emelhette a várt kardcsapás elé, feje fölé. A sebesült világos, nyári vászonruhát viselt, amely be volt nagyon vérezve… hajadonfőtt… minden fegyver híján…” – írja a napló. Falus Ottó Pál megpróbálta dédapja naplóját közzétenni, és elküldte az írást a Heves Megyei Néplapnak, amely ugyan nem közölte, de értesítette és vendégül is látta az 1987-ben Magyarországra látogató V. V. Pagirját és A. V. Tyivanyenkot, akik találkoztak Falus Ottó Pállal, és magukhoz vették a kézzel írott naplót, amelynek részleteit orosz fordításban le is közölték a Bajkál című folyóiratban.

Petőfi kimenekítése után Franz Fidler is elájult. „Amikor hosszú aléltságomból, amit a vérem vesztése és a sebeim okozta láz kényszerített rám, magamhoz tértem egy erdei tisztáson voltam…” – írja naplójában. Több mint 20 évet töltött Fidler a Kárpátok rejtekében, mikor újra megjelent a nyilvánosság előtt, amiről Jókai Mór is beszámolt a Vasárnapi Újság 1874. december 27-i számában. „Az utolsó vers és az utolsó golyó” című írásában említ egy valahonnan előkerült „lengyelt” („igazi kémként” több nyelvet használt – FS megjegyzése), aki azt állította, hogy ő mentette ki a csatatérről a költőt. Az mindenesetre megerősíti a hír hitelét, hogy ugyancsak ezzel egybecsengő történetet mesélt el Bartha János honvédszázados egy 1860-ban, a Vasárnapi Újságnak írt levelében. Megírta, hogy a Segesvár melletti csata után pár héttel összehozta a sors egy székely faárussal, aki elmondta, hogy egy sebesült férfit ápolt az udvarán, majd midőn az felépült és kikísértette magát az oláh határra, elárulta a nevét, miszerint Petőfi Sándor volt.

Franz Fidler Petőfi-kimenekítésének története emlékeink szerint valamely magyar lapban is nyilvánosságot kapott a rendszerváltás idején, de sehogyan sem sikerült nyomára bukkannunk. És ekkor a Fuksz Sándor által életre hívott, és immár tízedik éve működtetett, ötezer tagos Petőfi Facebook-csoportot vettük igénybe. Meg is érkezett kérdésünkre a pontos válasz: a szovjet Novosztyi sajtóügynökség Magyarországon megjelenő lapja, a Fáklya közölte ezt a nem mindennapi – mondhatnánk, hogy eget rengető – történetet 1989. június 18-án. A magyar sajtó és a magyar „tudományosság” ingerküszöbét azonban máig nem érte el.