Érdemeit elismerve, és különös tekintettel tragikus sorsára, A Magyar Nemzetért Ezüstéremmel tüntettük ki – posztumusz – a verstan kiváló debreceni professzorát, Dr. Szuromi Lajost.
Balogh Ernő, a Kritika főszerkesztője felkérte volt tanárát, a debreceni egyetem verstan professzorát, az MTA doktorát, Szuromi Lajost, hogy vizsgálná meg azt a két orosz nyelvű verset – Álmok (Mecstü), illetve Szomorú volt az életem (Pecsaina maja zsizny búlá) – amelyeket a Bajkál című burját folyóirat 1987 elején közölt A.V. Gurevics 1928-as gyűjtése nyomán, további vizsgálatra ajánlva, a barguzini Petőfi-legenda miatt. A professzor, feleségével Együd Évával, aki középiskolai orosztanár volt, lelkiismeretes és alapos munkát végzett, és megdöbbentő felismerésre jutott, amiről tanulmányában így ír: „Amikor e két költeményt
– elég alapos elemzést követően – Petőfi verseivel vetettem egybe, megrendült a velő agyamban. Számomra valószínűbbé vált a fogoly Petőfi legendája, mint az a különben természetes feltevés, hogy ál-Petőfi írta a verseket.” Ezt követően részletesen kifejti érveit.
Különösen szembetűnő az Álmok című orosz vers és a Petőfi Sándor költészetének ismert darabja, Véres napokról álmodom… (1846. november 6.) tartalmi hasonlósága, formai azonossága.
„Az ismeretlen szerzőnek ismernie kellett a Véres napokról álmodom… című Petőfi-verset. A sorok száma, a strófák mérete, száma, a jambusi metrum, az ebben meghúzódó, szólam vezette tagolás, a Petőfi költészetében spontán működő bimetrizálás, a 8/9-es periódus – így együtt hibátlan orosz nyelvi visszaadásban a tudományos mélységű elemzést is képes lenyűgözni. Petőfitől mindez természetes volna, egy imitátortól csak szolgai másolás esetén képzelhető el. De az bizonyos, hogy a reálisan föltételezhető ál-Petőfi sem volt közönséges utánzó, bravúros változatokkal kezeli például a motívumkincset. Nem másol, nem fordít, amit végez: adaptációnál is több. Látványos formai változtatása a félrím keresztrímmé alakítása, de e mögött stabil iskolázottságra visszavezethető szándékot nevezhetünk meg, formai nyomatékosítását a tartalminak, az álmaiban megcsalatott kínok keresztjét hordozza. Ahogyan a szintén keresztrímes Szomorú volt az életem ki is mondja.
Mégis, mégis: az Álmok közvetlen követője a Véres napokról álmodom… című versnek. Ál-Petőfinek hogyan jutott volna eszébe 8/9-es jambusi periódusokban írni verset Petőfiről, amikor a költőnek összesen egy ilyen verse van, a Véres napokról álmodom…? Annak esélye, hogy szándékosan ilyen verselési kuriozitást keresett megszállott célja érdekében, egyénítőt, költőtársakat lépre csalni képeset, átlag műveltségű olvasók számára teljesen közömböset – számunkra semmi” – írja tanulmányában Szuromi professzor. Záró érvelése pedig így hangzik: „A két orosz nyelvű vers pusztán verselési technikája által is közvetlenül Petőfi saját alkotásainak minősíthető. A természetes logika elemi konzekvenciája ez. A verseken belül minden megfigyelés e föltevést támogatja, ebből pedig következik a tapasztalati tény: semmi sem vonja kétségbe… Ha nem Petőfi írta e költeményeket, írhatta őket más?”
A Szuromi-tanulmányt megrendelő tanítvány, Balogh Ernő, a Kritika főszerkesztője, miután megismerte azt, nem tartott többé igényt rá, nem közölte. Az eljárásba Dr. Szuromi Lajos professzor belerendült és búskomor lett. Visszavonultan, betegen élte le élete utolsó szakaszát. A Magyarok Világszövetsége azzal, hogy posztumusz kitüntette őt, méltányosságot gyakorolt, és egyben lesújtó ítéletet mondott mindazoknak az eljárásáról, akik semmibe vették a nagy irodalomtudós felelősségteljes és alázatos feltáró munkáját.
Bár nem kötődik Dr. Szuromi Lajos munkásságához, mégis ide tartozik az az orosz nyelvű Júlia– vers, amelyet bizottságunk tagja A. V. Tyivanyenko talált meg 2013. április 2-án, és amelyet PM pár hét múlva ismertetett Nagyváradon a Varadinum keretében, a prágai Csémy Miklós fordításában. A kétszakaszos vers, túl azon, hogy Szerelmem, Júlia-ként szólítja meg címzettjét, benne minden kétséget kizáróan megjelennek Petőfi Sándor egyik legismertebb versének – Szabadság, szerelem!/ E kettő kell nekem./ Szerelmemért feláldozom/ Az életet,/ Szabadságért feláldozom/ Szerelmemet – vezérmotívumai, de már múlt időben, ekként: Halálom árán is újra kész vagyok,/ Kivívni halhatatlan szerelmedet./ Sebzett szívvel rohantam, vérezőn,/ S a szabadságért elvesztettelek. A verset később újrafordította bizottságunk tagja, a kárpátaljai, de már Magyarországon élő Dalmay Árpád is, aki arra a megdöbbentő eredményre jutott, hogy az orosz nyelvű Júlia-vers első szakasza szinte szóról szóra megegyezik Petőfi Sándor Erdélyben című 1846. október 26-án, Koltón írt versének első szakaszával, amely verset Dalmay a fordítás készítésekor nem ismert…