2017-ben elérkezett az ideje annak, hogy a Magyarok Világszövetségének küldöttsége elzarándokoljon Petőfi Sándor barguzini sírjához, kapcsolatba lépjen a költő ott élő leszármazottaival.  FS szervezésében, PM vezetésével nyolctagú küldöttség utazott júliusban Burjátországba. Az MVSZ nyolcfős küldöttsége – amelynek tagjai voltak még: Bottyán Zoltán, az MVSZ elnökhelyettese, Drábik János, az MVSZ Stratégiai Bizottságának elnöke, a Trianon Társaság elnöke, Borsos Lajos és Zombory István, az MVSZ Elnökségének tagjai, Trembeczki Gyula, az MVSZ Felügyelő Bizottságának tagja, Izsovszky Zita tolmács – két hétig tartózkodott Szibériában, Burjátország területén. Dzsingisz kán szülőföldjén, Kurumkan tartományban megtapasztaltuk a magyarokkal magukat rokon népnek valló burjátok rokonszenvét és ragaszkodását, és megerősödtünk meggyőződésünkben, hogy Petőfi Sándort a cári orosz seregek 1849-ben, a fehéregyházi csata után Szibériába hurcolták, ahol még hét évig élt, és 1856-ban, 33 éves korában hunyt el. Küldöttségünk elhelyezte a kegyelet virágait és a haza földjét Petőfi Sándor barguzini sírján.

Küldöttségünk tagjai: Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke, Fuksz Sándor, az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának vezetője, az út magyarországi szervezője és főszponzora: Utunk legfontosabb eseményei, tanulságai: 

1./ Szoros kapcsolatba léptünk, és együttműködési megállapodást kötöttünk Petőfi Sándor burját ági népes rokonságával. Közülük többen jelentős állami, egyetemi tisztséget viselnek. Közülük megemlítjük Cidip Dorzsiev és Dorzsi Csimitov egyetemi professzorokat.

2./ Meglátogattuk a Szibériában elhunyt honvédek tízezreinek rabtáborait, csatatereit, vértanúságuk helyszínét. Ezeken a helyeken korábban soha nem járt magyar küldöttség. Sorsuk feltárása a magyar történettudomány halasztást nem tűrő adóssága. A Szibériában hősi halált halt honvédek tízezreinek emlékére soha, senki nem gyújtott még egy szál gyertyát. 

3./ Jóllehet Szibériában a Petőfi-kérdést a tudomány lezártnak tekintette, ottjártunkkor – vélhetően Magyarországról szítva – hevesen fellángolt a vita. A kérdéssel egész Oroszországban sugárzott tévéműsorok is foglalkoztak. Számottevő erejű a Petőfi szibériai elhurcoltatását tagadók tábora. Küldöttségünket hivatalos – bár nem állami – küldöttségnek tekintették. Repülőtéri ünnepélyes fogadtatásban volt részünk, és elutazáskor kikísérte a repülőtérre küldöttségünket Burjátország államelnökének kabinetfőnöke. A magyarságnak feltétlenül oda kell figyelnie erre a kis lélekszámú népre, a burját-mongolokra, akik egyértelműen hunnak és a magyarok rokonainak vallják magukat, és akikhez egy félremagyarázhatatlan, az oroszok számára teljesen ismeretlen, sok ezer éves kulturális marker fűz minket – a csöröge. 

4./ Gyertyagyújtás. A Szibériában elhunyt honvédek tízezreinek emléke, és különösen az a tény, hogy Őértük senki sem gyújtott egy szál gyertyát, mély benyomást tett a küldöttség tagjaira. Ennek következtében megszületett az elhatározás, hogy az MVSZ Petőfi Sándor Bizottsága 2017 őszén felhívással fordul a magyar nemzethez, hogy halottak napján ki-ki gyújtson egy szál gyertyát a honvédekért, akik a hazától távol rabságban, vagy szabadulásukat várva hunytak el. A felhívás megszületett, és sok helyen akadtak követői. Egerben közös gyertyagyújtásra és megemlékezésre került sor. 

5./ A monumentális székelykapu. A Burjátországba tervezett monumentális székelykapu még abban az évben elkészült. Átmenetileg Szabadszálláson állítottuk fel a székelyföldi Gelencén, Both László által faragott kaput, amelynek tematikus kaputükreit Égerházi László zempléni szobrászművész alkotta meg. Itt immár öt évig állt a kapu, és várja az ukrajnai harcok befejezését, azért hogy kitelepítődjék külhonba, amikor képletesen ívet húz majd Petőfi Sándor tényleges születési helye – Szabadszállás –, és tényleges temetési helye – Barguzin – között.