Vannak a Petőfi-rejtélynek még „ártatlan bárányai”. Nem mások ők, mint Magyarország kommunista titkosszolgálatai. Kimaradhattak vajon a Petőfi-ügyből? Aligha.

A Magyarok Világszövetsége nem lát bele Magyarország titkosszolgálatainak ügyeibe. Ezért jobbára arra kell hagyatkoznunk, ami a sajtóban megjelenik. No meg esetleg arra, amit politikai elemzéseinkkel kikövetkeztetünk.

Kéri Edit írása, amely a Magyar Demokratában jelent meg 2012. június 27-én, bizonyos mértékben fényt vett erre a kérdésre: Végvári József, volt politikai rendőr őrnagy (kapcsolattartó tiszt) 1989 óta sokat segít abban, hogy megismerhessük az ÁVH és utódszerveinek működését. 2001. június 5-én 20 óra 30-kor a televízió 1-es csatornáján a következőt nyilatkozta egy interjúban, a Hol nem volt? című műsorban, amit magnóra vettem. „Ha valaki kérni szerette volna a ’48-49-es forradalom és szabadságharc zárolt anyagának kutatását, a Művelődési Minisztérium hozzánk küldte véleményezésre. Megnéztük az illetőt. Megnéztük, mit akar kutatni, és akkor azt mondtuk, hogy kifogást emelünk. Ha akkor ezt mondtuk, az azt jelentette, hogy a Minisztérium nem adja meg neki az engedélyt. Ha nem tettünk észrevételt, akkor kutathatott. Na de volt olyan zárolt anyag – most nem tudom, miért, ez jutott eszembe –, hogy a cári hadsereg mennyi magyart vitt ki Oroszországba. Mert tudja, abban is megegyezett Ferenc József Miklós cárral, hogy a rebellis magyarokat, akik hát mégiscsak részt vettek az osztrákok ellen, azokat vigye el… Úgy hiszem, Szibériába és Kamcsatkára kellett volna vinni. Ugye ezeket elvitték, és hát kényes lett volna, ha megtudják, hogy hány magyart vittek el a cári csapatok. … Lényegében akkor azt mondtuk: »kifogást teszünk«. A Minisztérium meg nem indokolta, hanem elutasította: »a kutatás nem aktuális«. Vagy valami mást mondott.”

A zárolt anyag!… Vajon milyen céllal zárolták ezeket? Ki elől? Ki tudhat róluk, és milyen elvek alapján minősítik azokat zároltnak? És meddig tart a zárlat? Örök időkig?

Nem lehet véletlen, hogy Végvári Józsefnek a cári csapatok által elhurcolt rebellis magyarok jutottak eszébe. Talán ezek esetében volt a legkeményebb tiltás? Vagy a legsűrűbb érdeklődés?

A dolgok jobb megértéséhez nem árt, ha felidézzük a Nógrád Megyei Levéltárban („Hírlelő” nevű lap egyik 1850-es években született írásából) megőrzött utasítást, mely szerint szigorúan meg kell büntetni mindenkit, aki az orosz csapatok által való elhurcolásokról szót ejt, vagy hírt ad. Titkok őrzéséhez pedig ki ért jobban, mint a titkosszolgálatok? És a titkos társaságok.

Őket mind tetemre kell hívnunk!