
Megrendülve búcsúzunk tagtársunktól, borosjenői báró Atzél Ferenctől.
Báró Atzél Ferenc Erdély legerősebb emberének, a második világháborúban, Romániában, máig tisztázatlan helyen, tragikus körülmények között elhunyt báró Atzél Edének fia volt.
Patrubány Miklós elnökké választása után ő volt az Magyarok Világszövetségének sajtófelelőse. Ezt megelőzően az MVSZ magyarországi küldötte volt, és a 2000 májusában lezajlott tisztújító Küldöttgyűlésen egy történelmi jelentőségű határozati javaslatot terjesztett elő. A Küldöttgyűlés által nagy szótöbbséggel elfogadott határozat kimondta, hogy ezután az MVSZ minden alkalmazottja és minden választott tisztségviselője záros határidőn belül át kell világíttassa magát, és aki ezt megtagadná, vagy az átvilágítást elbukná, az a jövőben a Magyarok Világszövetségében semmilyen szerepet nem vállalhat.
Ekkor búcsúzott a Magyarok Világszövetségének jó néhány frissen megválasztott tisztségviselője, az Elnökség tagjai közül Pozsgay Imre és Szakály Sándor.
Báró Atzél Ferenc ezzel a határozatával soha el nem múló érdemeket szerzett. Dr. Dányi László történész, aki hat könyvet írt a magyarországi rendszerváltásról, e határozat alapján jelentette ki, és írta meg hetedik könyvében azt, hogy
A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE MAGYARORSZÁGON AZ
EGYETLEN HELY, AHOL MEGTÖRTÉNT A RENDSZERVÁLTÁS.
Báró Atzél Ferenc unokaöccse volt gróf Bethlen István miniszterelnöknek, gróf Teleki Pál miniszterelnöknek és gróf Wass Albert írónak.
Nyugodjék békében! Emléke legyen áldott!

MVSZ Sajtószolgálat
11786b/251219_486