2026. március 16-án, hétfőn 17 órától a Turul Ház Bartók termében a Szent László Magyarságtudományi Akadémia keretében Borsos Géza „Rovásos helységtáblák Székelyföldön – Avagy, identitáselemmé, önazonosságjelző jelképpé vált-e a rovásos helységnévtábla Székelyföldön?” címmel tartotta meg előadását, amely eredetileg a Magyarok XI. Világkongresszusának Székely-magyar írás Konferenciáján hangzott el.

„1990-ben megjelent és azóta is a román politikai életben JELEN LÉVŐ „Székelyföld nem létezik” („Tinutul Secuiesc nu exista”) szlogen évtizedek óta mérgezi a romániai politikai és közéletet, semmibe véve a történelmi és mai valóságot naponta alázza meg a székely közösséget.

Tenni kell ellene. Az előadás ennek egyik módjára hívja fel a figyelmet. Hogyan használható fel a rovásírás a székely identitásjelképekkel együtt Székelyföld szimbolikus körülhatárolására.

A program megvalósulása esetén egyértelmű jelzést adhatunk a román politikai elitnek, a román ajkú lakosságnak, sőt a nemzetközi, mindenekelőtt uniós közvéleménynek, hogy létezik

Székelyföld, a mai cselekvőképes székely nép ősi szálláshelye. Ismerkedhettek volna a székely kulturális örökségünk egyik, talán legértékesebb elemével” – vallja Borsos Géza.

A március 16-án elhangzott előadás élő közvetítése megtekinthető az alábbi hivatkozáson:

A Magyarok XI. Világkongresszusa konferenciakötetében megjelent dolgozat az alábbi

hivatkozáson olvasható:

https://mxivk.hu/wp-content/uploads/2025/MXIVK-eloadasok/Borsos-Geza-3.pdf

A Magyarok XI. Világkongresszusának kötetei megvásárolhatók a Turul Házban, a Magyarok

Világszövetségének székházában, illetve az MVSZ webboltjában is:

https://webaruhaz.mvsz.hu

MVSZ Sajtószolgálat

11823/250317_574