Kincsesné Salca Mária

 

Tisztelt Potápi Árpád János Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkár Úr!

 

Ön tévedett, amikor ma, 2023. július 8-án a Kossuth rádió 12 órakor kezdődött Déli Krónikájában azt állította, hogy a „2010-es népszavazás” tette lehetővé a (Trianonban elszakított) magyarság sorsának könnyítését.

Ön, mint kétszeres diplomás történelemtanár, aki 1998-tól a FIDESZ országgyűlési képviselője, 2010-14 között az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, – ha korrekt akar lenni, akkor – most tükörbe néz, és azt mondja magának:

– Ülj le, fiam, ez történelemhamisításért elégtelen. Máskor jobban készülj fel a nemzetpolitikai tényekből, – különben alkalmatlannak minősülsz a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkári feladatok elvégzésére, és vissza kell fizetned az államkasszába az eddig felvett fizetésedet.

De mielőtt ennyire szigorú lennék Önhöz, egyelőre inkább azt feltételezem, hogy ezt a történelemhamisítást az Ön szájába a „média” adta, „aki” előszeretettel követ el ilyen hamisításokat: – például a trianoni békeparanccsal – már jó-előre megfontolt szándékkal – széttrancsírozott magyarság egyetlen összképviseletére 1938-ban alapított Magyarok Világszövetsége létének és tevékenységének elhallgatásával, teljes letagadásával – éppen azóta, hogy 2000-ben ez a legnagyobb és legrégibb, – ma úgy nevezhetjük: – civil szervezet megszabadult minden olyan tagjától, aki bármilyen titkos szervezetnek is tagja, ügynöke volt.

Érdekes, hogy éppen ez idő óta nem kap állami támogatást sem.

 

Tehát, mintha nem is létezne, – mintha nem is a Magyarok Világkongresszusa határozott volna arról (1996-ban), hogy MINDEN MAGYARNAK joga legyen a magyar állampolgársághoz, – mintha nem is a Magyarok Világszövetsége szervezte volna meg a 2004-es népszavazást (amelyet az akkori, a magát nemzetinek – őszintén: – nem is nevező kormány „természetesen”, figyelmen kívül hagyott), – és amelyre 2010-ben mégis hivatkozott Orbán Viktor és Kövér László is, amikor előterjesztették a FIDESZ kettős állampolgársági törvényjavaslatát.

(Az igaz, hogy ők már nemcsak a magyaroknak akartak ezzel „kedvezni”, hanem mindenkinek, aki, vagy akinek felmenői valaha magyar állampolgárok voltak. Tehát azoknak is, akik Trianon óta jogfosztottá tették az uralmuk alá kényszerített, szülőföldjükhöz ragaszkodott magyarokat, – és azoknak is, akik inkább új hazába költözve keresték meg boldogulásukat.)

 

Tisztelettel javasolom Önnek történelmi ismereteinek kibővítését, fontos tények ismeretének pótlását, – hogy tiszteletre méltó pozícióját MÉLTÓN tölthesse be a jövőben.

Ehhez segítségül, kérem, olvassa el a következő idézetet Vajta Dénes (német és francia nyelven már megjelent) a trianoni nemzetgyilkossági kísérletről szóló könyvéből:

 

„Árpádtól, Árpádig és a Szent Korona Országáig

Üzenet a világ magyarságának, rokon népeinknek, Európának és a nagyvilágnak

 

A Magyarok Világszövetségét a Magyarok II. Világkongresszusa alapította 1938. augusztus 18-án, saját, állandóan működő ügyvivő testületeként. A Magyarok Világkongresszusa az 1929-ben életre hívott és a trianoni békeparancs következtében szétdarabolt, majd egységes képviselet nélkül hagyott, de ennek ellenére örökre egységes, oszthatatlan és szabad magyar nemzet legitim képviseletére hivatott testület.

A második világháború új tragikus fordulatot hozott: a Magyarok Világszövetsége a Trianont is meghaladó szovjet békét dicsőítő internacionalista magyar állam ügynökszervévé, a nemzeti egységtudat árulójává vált. A korszak végéig a Népköztársaság állampolgárai szinte a határon kívül rekedt magyarok létéről sem tudnak.

 

1989 teszi lehetővé, hogy a Magyarok Világszövetsége eredeti rendeltetését ellátva, a nemzeti egység helyreállítását szolgáló szervezetként kívánjon működni. A fordulatot megalapozó „világtalálkozónak” nevezett Magyarok III. Világkongresszusán ezért mondta Antall József miniszterelnök, hogy: „Magyarország miniszterelnöke csak lélekben lehet 15 millió magyar miniszterelnöke, a Magyarok Világszövetségének elnöke azonban ténylegesen 15 millió magyar elnöke.”

 

A Magyarok III. Világkongresszusa (1992) kezdeményezte az első műholdas magyar televízió, a Duna televízió megalapítását. A Magyarok IV. Világkongresszusa (1996) mondta ki, hogy az egységesülő Európában meg kell valósítani az egységesülő magyar nemzetet, és ajánlotta a magyar állampolgárság visszaadását minden magyarnak.

 

A Magyarok V. Világkongresszusa (2000) ajánlotta a magyar államnak a külhoni magyar állampolgárság jogintézményének megteremtését, mint az adott geopolitikai erőviszonyok között a legalkalmasabb eszközt a magyar nemzet egységének határmódosítások nélküli megteremtésére. A Magyarok VI. Világkongresszusa (2004) irányította a figyelmet az egymilliárd lelket összesítő keleti rokon és barát népekre, és mondta ki a finnugor származáselmélet meghaladottságát, tarthatatlanságát. A Magyarok VII. Világkongresszusa (2008), fogadta el a magyar nép önrendelkezési nyilatkozatát, indítványozta a trianoni és a párizsi békeszerződések felülvizsgálatát, követelte az államadósság keletkezésének nyilvánosságra hozatalát, és mondta ki, hogy határozott erkölcsi fordulatra van szüksége Magyarországnak a fennmaradáshoz.

 

Radikális fordulatot a Magyarok Világszövetsége és a maradék állam viszonyában a Magyarok V. Világkongresszusát 2000 májusában követő tisztújítás hozott. Az állam ekkor a nemzetpolitikai kérdésekben mindaddig privilegizált MVSZ-t kizárta az államilag támogatott szervezetek sorából. A költségvetési támogatás puccsszerű megvonása a szervezet működési rendjének alapvető átszervezésével járt. Fizetett tisztségviselők és munkatársak helyett áldozatkész szolgálattevőkre kellett bízni öt világrész magyarságának szervezeti összetartását. Az 1996-os és 2000-es programot gyakorlatra váltó 2004-es népszavazás a külhoni magyarok állampolgárságáról a Magyarok Világszövetségének a politikai osztály általi drámai kitaszításához és az eredmény torz hivatalos értékeléséhez vezetett.

 

A Magyarok VIII. Világkongresszusa napirendre tűzte nemzet és állam viszonyának tisztázását, a különböző etnikai kategóriák ehhez viszonyított újraértelmezését. A magyar nép tekintetében ősi értékeit, a nemzet tekintetében pedig a Szent Korona eszmeiségén alapuló történelmi alkotmány megalkotását nyilvánította meghatározónak. Ez kizárja az eddig egyeduralkodó trianoni nemzetállam elfogadását. A jogtalanság jogot nem alapít elvéből következően kimondta, hogy „a történelmi magyar alkotmányon kívül nincs, és nem is lehet életképes magyar nemzet.”

Az ezzel ellentétes államközi egyezmények érvénytelenek, és a történelmi alkotmány alapján újratárgyalandók

(Trianon, stb.).

 

A Magyarok IX. Világkongresszusa jutott arra az alapvető elhatározásra, hogy az egyén és közösség, a család és a haza fogalmának meghatározásával megalapozza a sok századon át épített pénzhatalmi világrend elutasítását, vele szemben a magyar nemzeti út világmodellként való ajánlását.

 

A Magyarok Világszövetsége alapításának 80. évfordulója alkalmából ülésező Ünnepi Küldöttgyűlés elérkezettnek látja az időt arra, hogy üzenetet küldjön a világ magyarságának, rokon népeinknek, Európának és a nagyvilágnak.” (stb.)

 

Tisztelettel:

Kincsesné Salca Mária

ny. okl. mérnök,

Budakalász,

a Magyarok világszövetségének természetes tagja, hiszen magyar vagyok.

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

11290/230716