Öt nappal ezelőtt, 2022. március 18-án levéllel fordult az MVSZ elnöke a kegyelmi jog gyakorlójához, a köztársasági elnökhöz és ellenjegyzőjéhez, az igazságügyi miniszterhez.

 

Patrubány Miklós hangsúlyozza, hogy az ügy “vádlottjainak a terhükre rótt cselekményei az üdvtörténeti jelentőségű 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulóját vérbefojtó, békés tüntetők százait bántalmazó, sokuknak maradandó egészségkárosodást okozó hatalom gyakorlói ellen irányultak.”

Az MVSZ elnöke kifejti, hogy “2006 őszén, a balatonőszödi országkáromlás, majd az október 23-i véres hatósági fellépés folytán az akkori hatalom teljesen elvesztette legitimitását, de a demokratikus választások rendje szerint még három és fél évig gyakorolhatta illegitim hatalmát. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a társadalom egyes csoportjai a legitim kormányzás helyreállítását más módon látták megvalósíthatónak.”

 

A levél megjegyzi: “A Budaházy György és Társai ellen most meghozott ítélet nemzetközi összevetésben is kirívó. Emlékezetes, hogy a 17 halálos áldozattal járó – közöttük három rendőr – párizsi Charlie Hebdo-perben a fővádlott, Ali Riza Polat 30 éves börtönbüntetést kapott. Anders Breivik norvégiai elkövető, aki 77 embert gyilkolt meg egy napon, mindössze 21 éves börtönbüntetést kapott. És már 10 év múltán folyamodhatott feltételes szabadlábra helyezésért.”

 

Levelét a Magyarok Világszövetségének elnöke ezekkel a szavakkal zárja: “Amikor az arra jog szerint illetékesek kezdeményezik a büntető eljárás megszüntetése iránti kegyelmi eljárást a szóban forgó per összes vádlottja ügyében, a Magyarok Világszövetsége azt feltétel nélkül támogatja. Ezt kívánják alapvető értékeink: az igazság, a tisztesség és a méltányosság.”

 

Fotók: blikk.hukeh.hukormany.huegipatrona.hu

——————————————————————–————–——–

 

Kövessen minket a Magyarok Világszövetsége Facebook oldalon is!

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

11028/220323