November 4-én a Turul Házban emlékeztek meg 1956. november 4-éről. A Himnusz és a Székely Himnusz közös eléneklése után az est házigazdája, Patrubány Miklós mondott rövid emlékező beszédet, majd átadta a szót Szentirmai Gergelynek, aki megtartotta Érvek egy rugalmas államszerkezet mellett – Állami szerepvállalás kritikus szemmel című előadását, amelyben a kisebb állami szerepvállalás mellett érvelt.

Ezt követően érdekes vita alakult ki, amelyben többször felszólalt Kovács Imre Barna is, aki a szkíta világból vett példákkal élve érvelt egy más fajta önkormányzás mellett.

A történteket így összegezte egy kommentáló: „Az értékes nézői hozzászólásokkal vitaindítónak már jó volt ez az előadás. – Erősítette bennem azt a meggyőződést, miszerint: tekintettel bármelyik állam, államalkotó nemzet s nemzetiség tagjainak eltérő (főleg) tudati szintjére – nem létezhet “legjobb államforma”, államigazgatási, illetve gazdasági-politikai rendszer. Mint ahogy nem létezik például “az egyetlen igaz vallás”, vagy az egyetlen helyes, illetve “a legegészségesebb táplálkozási mód” sem. – Ezen és ilyen alapvető tényezők belátása nélkül, illetve figyelmen kívül hagyásával csupán (elnézést kérek!) – a “vak vezet világtalant” játszanánk.”

Az est felvétele itt tekinthető meg:

MVSZ Sajtószolgálat

11383/231107