Tavaly, az év utolsó előtti napján jelent meg a Mediterranean Archaeology and Archaeometry című tudományos folyóiratban Dr. Révész Péter legújabb tanulmánya, amelyben megfejti a Kr. u. III. században keletkezett görög betűs dáciai feliratot, méghozzá magyarul!

Nosza lett is belőle baj a magyar ősiségtől hideglelősen irtózó magyarországi közegben. Miközben gratuláló levelek sokasága érkezett a Magyarok X. Világkongresszusának (2021) Aranyérmével kitüntetett amerikai professzor címére, az általa megfejtett szöveget a 24.hu hamisítványnak nevezte. Lásd itt: https://24.hu/…/potaissai-szfinx-proto-os-magyar-nyelv…/

Ennek a bírálatnak azért van jelentősége, mert a napról napra egyre kendőzetlenebbül kormányzati szócsővé változó portálon jelent meg, méghozzá a “tudomány” című rovatban. A Hamisítvány a magyar feliratos romániai szfinx c. írás dr. Nagy Leventére, az ELTE Román Filológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárára hivatkozik.

A dákoknak, mint hun népnek a vélhető magyar ajkúságáról első ízben Ferenczi István neves erdélyi régész írt még 1999-ben, a Magyar-Kínai Őstörténeti konferenciára küldött üzenetében.

Dr. Révész Péter levele:

„Kedves Patrubány Miklós elnök úr!

Köszönöm a továbbított újságcikket. Sok országban gratuláltak már a munkámhoz, ezért ez a cikk meglepetés volt. Hadd küldjek egy cikket én is:

https://www.magyarhirlap.hu/…/20240112-magyarul-van-a…

Azt a 24hu újságcikk is elismeri, hogy a magyar nyelvű megfejtésem helyes. Viszont azt állítja, hogy a tordai szfinx szobor Kemény József gróf hamisítványa és nem eredeti római kori, harmadik századi tárgy. Sajnos Kemény József birtokát kirabolták és a bronzszobrot is ellopták az 1848-49-es szabadságharc alatt. Szomorú, hogy a szerencsétlenül járt grófot még azzal is meggyanúsították a 24hu cikkben, hogy a szobor nem is létezett, hanem annak a rajzát ő hamisította.

A szoborról és a rajta levő feliratról pontos rajzot közölt egy német lap még az 1848-49-es forradalom előtt. Ami így mégis megmaradt a tárgyról azt olyan kiváló régészek mint Nicolae Vlassa és Szabó Ádám is elfogadta eredetinek, és cikkeket is írtak a tárgyról, amikre hivatkoztam a saját frissen közölt Mediterranean Archaeology and Archaeometry cikkemben: https://www.maajournal.com/index.php/maa/article/view/1209

Amikor Vlassa és Szabó írtak a szfinxről, akkor a munkájuk nem borzolta fel senkinek a kedélyét, mert ők azt állították, hogy a felirat görög nyelvű. Akkor senki se hozta fel azt, hogy a tárgyat Kemény József hamisította. Egyesek részéről a felháborodást az okozta, hogy rájöttem, hogy Vlassa görög fordítása nem helyes, mert egyes archaikus görög betűket nem ismert fel helyesen. A különböző írások fejlődését már régóta tanulmányozom, ezért rájöttem a hibára, és más megfejtést kerestem. Végül megfejtettem mint egy ősmagyar nyelvű szöveget.

Természetesen megértem a meglepetést, mert ezt eleinte magam sem vártam, de a felháborodást nem tudom megérteni. Mindig is abban hittem és úgy cselekedtem, hogy a tudományos eredményeket el kell fogadni, bárhová vezessenek azok. Logikátlan és tudománytalan álláspont, hogy ha görög nyelvű akkor eredeti, de ha magyar akkor hamis a tárgy. E helyett inkább arra próbáltam magyarázatot találni, hogy hogyan lehetséges az, hogy magyarul beszélő emberek már a harmadik században éltek Tordán. A cikkben összeszedtem egy-pár adatot ebben a kérdésben, bár magamat nem tartom történésznek, és szeretném, ha a történészek tovább tanulmányoznák ezt a kérdést, hogy arra minél pontosabb magyarázatot nyerjünk. Lehet, hogy a Magyarok XI. Világkongresszusa is segíthet ebben.

Magam részéről meg tudom állapítani, hogy a szfinx bronzszobor felirata olyan archaikus görög betűket használ, amik a Dipylon vázán láthatók, amit 1891-ben tártak fel, és a szöveg olyan ősmagyar szavakat és nyelvi formákat tartalmaz, amik valószínűsíthetők a mai nyelvészek által, de nem a 19. század eleji nyelvészek által. Többek között ezért sem lehetett a bronzszobor hamisítvány. Az alábbi 6 perces videó megmagyarázza a fordítást és hogy hogyan kerülhetett a szfinx kultusz Tordára. A videó angol nyelvű, de a magyar felirat is beállítható a “beállítás gombra” kattintva: https://www.youtube.com/watch?v=lYnf-qiV8LA

Kérem adják tovább ezt a hírt a Magyarok Világszövetsége tagjainak. Bármi kérdésre szívesen válaszolok.

Tisztelettel,

Révész Péter”

Dr. Révész Péter számára a Magyarok X. Világkongresszusának Aranyérmét azért ítélték oda, mert bebizonyította, hogy a 4000 évvel ezelőtti, minoszi civilizáció, amelyet a nemzetközi tudomány Európa első civilizációjaként tart számon, magyar ajkú volt, és a Kárpát-medencéből rajzott ki.

MVSZ Sajtószolgálat

11428/240114