Január 15-én megtartotta évnyitó nemzetpolitikai előadását Patrubány Miklós.

Másfél órás előadásában a Magyarok Világszövetsége védelmébe vette a Himnuszt, amelynek lecserélésére nemzeti köntösbe álcázott globalista támadás előkészületei zajlanak. Ezt követően szólt arról, hogy az MVSZ hármas jelszavába sűrített nemzetépítő program, HAGYOMÁNY–TUDÁS–ÚJJÁSZÜLETÉS, milyen jeles eseményeit időzítették az évek során Kölcsey Ferenc Himnusz-ának születésnapjára, január 22-ére, a Magyar Kultúra Napjára.

Az elnök javasolta, hogy a Himnusz születésének 201. évfordulója alkalmából hirdessünk harcot a HIMNUSZ lecserélésére irányuló szándék ellen.

Az előadó szólt a kormány közeli sajtóban az év elején terített ordas hazugságról, a mögötte vélhetően meghúzódó politikai paktumról, a magyar és a székely ősiségnek Krisztus születése előtti VI. századból előkerült és megfejtett szicíliai nyelvemlékekről, a magyarul olvasható dáciai Szfinx-feliratról, a magyar nemzet életének idei legfontosabb eseményéről, az augusztus 15-20. között sorra kerülő Magyarok XI. Világkongresszusáról, amelynek címe: Szkítákkal a Sötétség ellen.

Az előadás felvétele itt tekinthető meg:

————————————————————————————————-


Kövessen minket a Magyarok Világszövetsége Facebook-oldalon,és honlapunkon www.mvsz.info is.

A 86. életévébe lépett, legnagyobb magyar civil szervezet 2000 óta semmilyen állami támogatásban nem részesül.

Közhasznú szervezetünket ezen a bankszámlán lehet támogatni: 10300002-20102159-00003285.

Idén minden beérkezett támogatást a Magyarok XI. Világkongresszusára fordítunk.

MVSZ Sajtószolgálat

11431/240116