A Magyarok XI. Világkongresszusának felvezető rendezvénye

Helyreállítható-e a magyar alkotmányos rend az Alaptörvény segítségével?

Folytatódik a magyar Szent Korona alkotmányos rendjének tárgyában szervezett Alkotmányjogi Konferencia sorozat!

A Konferencia-sorozat mottója Deák Ferenc szavaival élve: „…mi visszaköveteljük ősi alkotmányunkat, mely nem volt ajándék, hanem kölcsönös szerződések által állapíttatott meg s a nemzet életéből fejlett ki; azon alkotmányt, melyet időnkint a kor kivánatihoz mi magunk alkalmaztunk, s mi magunk akarunk ezentúl is alkalmazni; azon alkotmányt, melynek alapelveit századok szentesítették. Mellettünk jog és törvény állanak…”

Fontosságát és időszerűségét Kocsis István szavai igazolják:

“A Szent Korona tana megőrző erejévé vált a magyar alkotmánynak, a magyar államiságnak, meghatározójává a magyar közjogfejlődésnek, de jelentősége nem akkor volt a legnagyobb, amikor a magyar nemzet jólétben és biztonságban élt, hanem akkor, amikor nehéz helyzetekbe került.

Történelme legnehezebb helyzetein a Szent Korona segítségével lett úrrá a magyar nemzet… Megteremtője volt a nemzeti egységnek a magyar történelem legnehezebb, legdrámaibb helyzeteiben. És éppen azért, mert a Szent Korona a mindenkori politikai nemzet számára, a Szent Korona tagjai számára elsősorban a szabadságjogokat, a méltányosságot, illetve a jogbiztonságot jelentette, a Szent Korona országainak szabad polgárai természetszerűen övezték hálával, szeretettel, tisztelettel. Tisztelve szerették mindazok, akik a törvények, az alkotmány megtartását nem érezték terhesnek, félve tisztelték azok, akik a törvényeket csak kényszerűségből tartották meg.”

Szükségét a Történeti Alkotmányhoz, magyar joghagyományainkhoz való visszatérés adja.

A Konferencia fővédnöke: Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke

Védnökök: dr. Drábik János és dr. Pócs Alfréd

Levezető elnöke: dr. Diviki-Nagy Attila, az AJET tagja, közreműködik Vesztergám Miklós

Szervezők: Alkotmány Helyreállító Nemzeti Szövetség, Magyarok Szövetsége, Lelkiismeret 88 Egyesület

Időpont: 2024. február 24. szombat 10-18 óra

Helyszíne: Hazatérés Temploma / Szabadság tér 2 /, Katakombaszínház

Program:

10:00 – Megnyitó: a köszöntés után Jelenczki István filmrendező Tóth Zoltán Józsefre emlékezik, és Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke mondja el beszédét

10:30-tól: Előadások

Előadók: dr. Fiszter Zsuzsannadr. Bene Gábordr. Diviki Attiladr. Monostory Attiladr. Varga Istvándr. Tóth Máté PhD, Feledy István, Kocsis István, Nagy Gábor, Szabó László  

12 órakor ebédszünet – várhatóan Nyers Csaba hoz ősmagyar ételeket

13:00 – dr. Pócs Alfréd köszöntője

13:15 – Kocsis István: Megemlékezés dr. Tóth Zoltán Józsefről

13:00-17:00 óra között folytatódnak az előadások, majd 17 órától kerekasztal beszélgetés lesz az előadókkal, ahol a közönség kérdéseire válaszolnak.

Részletek:

10:00-10:30 – Megnyitó

10:30-10:50 – dr. Diviki Attila

10:50-11:10 – Feledy István

11:10-11:30 – dr. Bene Gábor

12:00-13:00 – ebédszünet

13:00-13:10 – dr. Pócs Alfréd köszöntője

13:10-13:05 – dr. Kiss Brigitta levelének felolvasása

13:15-13:30 – Kocsis István megemlékezése

13:30-13:50 – Nagy Gábor a szkíta önkormányzatokról

14:00-14:20 – Szabó László író a szkíta és római jogról

14:20-14:40 – dr. Fiszter Zsuzsanna

14:40-15:00 – dr. Monostory Attila

15:00-15:20 – dr. Varga István

15:20-15:50 – dr. Tóth Máté

A belépés ingyenes, de a helység befogadóképessége, és az ebéd igénylés jelzése miatt érdemes előzetesen regisztrálni a rendezvényre!

Helyfoglalás és regisztráció itt: nemzetegyesitok@proton.me

Az V. Konferencián meghívott jogászok és jogtörténészek fejtik ki álláspontjukat a következő témakörökben:

Az előadások témái:

– A 2 kamarás Parlament szerepe és feladata a jogalkotásban

– Az I. vh. utáni Alkotmányok és a Szent Korona jogrendje,

– Az 1946 évi I. tv és az 1949.évi XX-as tv. alkotmányossága

– Az eddigi két Nemzetgyűlés hatása az alkotmányos életre

– A Történeti Alkotmány jelene – a szokásjog szerepe hazánk jogalkotásában és alkotmányosságában

– Államrend és szuverenitás

– Nemzeti önrendelkezés, nemzeti és alkotmányos identitás

– Az állam szuverenitásának korábbi és mai határai

– A gazdasági szuverenitás lehetőségei és korlátai

– A szkíta önrendelkezés, az önkormányzatiság helyreállítása

– A szkíta és római jogrend összehasonlítása- arctalan társadalmi és politikai berendezkedés kontra királyság

A rendezvényre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

A Magyarok XI. Világkongresszusa fennmaradásunk zálogaként jelöli meg íratlan Történeti Alkotmányunkat!

A rendezvényt támogatja a Napi Téma is:

https://www.napitema.com/…/alkotmanyjogi-konferencia-dr…

————————————————————————–

Kövessen minket a honlapunkon www.mvsz.info is.

A 86. életévébe lépett, legnagyobb magyar civil szervezet 2000 óta semmilyen állami támogatásban nem részesül.

Közhasznú szervezetünket ezen a bankszámlán lehet támogatni:

10300002-20102159-00003285.

Idén minden beérkezett támogatást a Magyarok XI. Világkongresszusára fordítunk.

MVSZ Sajtószolgálat

11456/230218