Vajta Dénes, a német kultúra elmélyült ismerője, az Országos Trianon Társaság ügyvezető alelnöke, a világnyelveken megjelenő Trianon-könyv szerzője és főszerkesztője tegnap előadást tartott az MVSZ intézményeként működő Szent László Magyarságtudományi Akadémia keretében. Előadásának címe: Magyar-német kapcsolatok, különös tekintettel a 19. századi hazai németségre.

Az előadás abból a feltételezésből indul ki, hogy a ma élő magyarságnak 10-20%-a német felmenőkkel is rendelkezik. Ennek fényében a Niebelung énekkel indítva, a Pozsonyi csatát (907 Kr. u.) megelőző merénylettől (Kurszán fejedelem és küldöttségének orvul való legyilkolása a Fischa folyó mellet Kr.u. 904-ben), Trianonon át, napjainkig tárgyalja a magyar-német viszonyt.

Különösen izgalmas összevetni a szepességi cipszereknek a magyar hazához fűző feltétlen hűségét, amely a trianoni Önálló Szepességi Köztársaság kikiáltásában csúcsosodott ki, az erdélyi szászok minősített hazaárulásával, amit a Medgyesen, 1919. január 8-án megtartott Szász Nemzetgyűlés követett el, kimondva, hogy az Andreanummal (1224) keblünkre ölelt, 700 éven keresztül példátlan önrendelkezéssel megajándékozott erdélyi szászok a trianoni magyarellenes nemzetgyilkossági kísérletet leplezve, a népek önrendelkezésének örvén elárulták a magyar hazát, és Romániát választották…

Vajta Dénes tanulmánya kötelező olvasmány mindazok számára, akik a magyarság történelmét, benne a magyarországi németekkel elmélyülten kívánják megismerni. Gratulálunk hozzá!

Az előadás felvétele itt tekinthető meg:

Az előadás szövege itt olvasható:

https://mvsz.info/…/Magyar-n%C3%A9met%20kapcsolatok%20…

————————————————————————–

Kövessen minket a honlapunkon www.mvsz.info is.

A 86. életévébe lépett, legnagyobb magyar civil szervezet 2000 óta semmilyen állami támogatásban nem részesül.

Közhasznú szervezetünket ezen a bankszámlán lehet támogatni:

10300002-20102159-00003285.

Idén minden beérkezett támogatást a Magyarok XI. Világkongresszusára fordítunk.

MVSZ Sajtószolgálat

11473/240307