Mindössze két napig lehet még szavazni a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj jelöltjeire. A Magyarok Világszövetsége arra kéri tagjait és híveit, hogy szavazzanak Dr. Czelenk Ferenc balassagyarmati sebész főorvosra, akit az Észak-Magyarország régióban jelöltek .

Szavazni itt kell: www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu/

Útmutatás:

A megadott honlap nyitó oldalának felső részében van egy vízszintes vonal, alatta egy parancssor. Annak jobb szélén van a SZAVAZÁS gomb. Arra kell kattintani!

Ezt követően ki kell választani a jelölt nevét úgy, hogy az ORVOS KERESÉSE* üzenet alatti mezőbe beütjük jelöltünk nevének kezdő betűit, ekként: CZELEN

Ennek eredményeként megjelenik a jelölt teljes neve, így:

o Dr. Czelenk Ferenc – sebész (Dr. Kenessey Albert Kórház – Rendelőintézet, Balassagyarmat)

Rá kell kattintani a név előtt karikára, amely ennek hatására kék színnel töltődik ki, ami azt jelenti, hogy jelöltünk neve a szavazásra kiválasztatott.

Ezt követően be kell írni saját e-mail címét a

AZ ÖN E-MAIL CÍME* üzenet alatti mezőbe.

Még van egy közbeeső lépés:

Kötelezően, rákattintással ki kell jelölni az alábbi mező előtti négyszöget, rákattintással:

□ Elolvastam, megértettem és elfogadom az Adatvédelmi Tájékoztatót.

A kattintás hatására a négyzet kipipálódik és kék színre vált.

Ne feledjük kipipálni a NEM VAGYOK ROBOT előtti kockás mezőt.

Ezt követően lehet szavazni, a narancssárga alapon megjelenő SZAVAZOK gombra kattintva.

De ezzel még nincs vége!

Feltétlenül meg kell néznie e-mail fiókját, ahol az alább címről levele kellett érkezzen:

szavazas@szentgyorgyialbertorvosidij.hu  

Ha ezt az e-mailt megnyitja, talál egy üzenetet:

Szavazat megerősítése

Erre kattintva fejeződik be a szavazás.

VIGYÁZAT!

Ha elmulasztja ekként megerősíteni a szavazatát, akkor az elvész!

Sikeres szavazást kívánunk!

Dr. Czelenk Ferenc érdemeit bemutató, támogató ajánlásunkat itt olvashatja:

https://facebook.com/vilagszovetseg/posts/713857350946865

————————————————————————————

Kövessen minket a honlapunkon www.mvsz.info is.

A 86. életévébe lépett, legnagyobb magyar civil szervezet 2000 óta semmilyen állami támogatásban nem részesül.

Közhasznú szervezetünket ezen a bankszámlán lehet támogatni:

10300002-20102159-00003285.

Idén minden beérkezett támogatást a Magyarok XI. Világkongresszusára fordítunk.

MVSZ Sajtószolgálat

11484b/240317