Vatikán Hittani Kongregációjának Dikasztériája peren kívüli büntető eljárást indított Carlo Maria Viganò érsek ellen, és megidézte őt 2024. június 20-ra

A COVID-fasizmussal bátran és nyíltan szembe szálló érsek – aki korábban a Vatikán kormányának főtitkára, majd annak nunciusa (nagykövete) is volt az Amerikai Egyesült Államokban – ellen felhozott vád kimondja, hogy a vádlott megkérdőjelezte Ferenc pápa legitimitását, megtörte a pápával való közösséget, és ezzel egyházszakadást okozó bűncselekményt követett el.

 

Víganò érsek az X-en (korábban Twitter) közzétette az őt megidéző levelet és súlyos véleményt fogalmazott meg a II. Vatikáni Zsinatról, miként Ferenc Pápa (Jorge Mario Bergoglio) ténykedéséről is:

 

„Az ellenem felhozott vádakat megtiszteltésnek tekintem. Úgy gondolom, hogy a vádak megfogalmazása is megerősíti azokat a téziseket, amelyeket különböző beszédeimben többször is megvédtem. Nem véletlen, hogy az ellenem felhozott vád Jorge Mario Bergoglio legitimitásának megkérdőjelezésére és a II. Vatikáni Zsinat elutasítására vonatkozik: a Zsinat képviseli azt az ideológiai, teológiai, erkölcsi és liturgiai rákot, amelynek a bergogliánus „zsinati egyház” az elkerülhetetlen metasztázisa.”

(“I regard the accusations against me as an honor. I believe that the very wording of the charges confirms the theses that I have repeatedly defended in my various addresses. It is no coincidence that the accusation against me concerns the questioning of the legitimacy of Jorge Mario Bergoglio and the rejection of Vatican II: the Council represents the ideological, theological, moral, and liturgical cancer of which the Bergoglian “synodal church” is the necessary metastasis.”)

 

A megvádolt érseket figyelmeztették, hogy megjelenés vagy írásbeli védekezés hiányában, amelyet 2024. június 28-ig kell a Dikasztériumhoz továbbítani, a vádiratot távollétében bírálják el.

Elmondható, hogy a Vatikánban „a helyzet fokozódik”…

 

Az érsek teljes bejegyzése itt olvasható: https://x.com/CarloMVigano/status/1803761251668914405…

 

————————————————————————–

Kövessen minket a honlapunkon www.mvsz.info is.

A 86. életévébe lépett, legnagyobb magyar civil szervezet 2000 óta semmilyen állami támogatásban nem részesül.

Közhasznú szervezetünket ezen a bankszámlán lehet támogatni:

IBAN: HU53 1030 0002 2010 2159 0000 3285

(SWIFT: MKKBHUHB XXX)

 

 

Idén minden beérkezett támogatást a Magyarok XI. Világkongresszusára fordítunk.

MVSZ Sajtószolgálat

1555/240621