A magyar állam vezetői

A magyar állam vezetői előszeretettel hárítják el magukról a felelősséget azzal, hogy Petőfi Sándor Segesvár utáni sorsa tudományos kérdés. Márpedig a magyar állam nem foglalkozik tudományokkal – mondják álságosan –, és az ügyet az MTA-ra hárítják.

 

Antall József miniszterelnök

(1990–93 között)

 

Az MTA-ra hárította Antall József is, aki jó kapcsolatot ápolt történész társával, a frissen MTA elnökké előléptetett Kosáry Domokossal. Erről a megkeresésről Kosáry így vallott: „Miután a barguzini Petőfi hívői az Országgyűléshez és a miniszterelnök úrhoz fordultak, hogy a „sztálinista” Akadémiát félre kell tenni, mert nem hisznek a barguzini Petőfiben, Antall József átadta nekem ezt a „csomagot”, hogy játszadozzam vele én.” (Hajdú-Bihari Napló, 1992. április. 23)

 

Mint láttuk, Antall József történész miniszterelnök számára a 26 éves korában a fehéregyházi csatában elesett nagy költő – de akinek ottani halálát soha, senki nem bizonyította – további sorsának a kutatása nem más, mint játszadozás. Igaz, Antall Kárpátalja ügyében a hazaárulás minősített esetétől sem riadt vissza, amint azt a Magyarok Világkongresszusa is megállapította és ki is mondta.

 

Lássuk akkor a többieket.

 

 

 

Csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula miniszterelnök, külügyminiszter

(1867–71 illetve 1871–79 között)

 

Andrássy Gyula gróf, aki Mikszáth Kálmán szavaival élve „csúcsa volt a magyar úri nobilitásnak és a magyar szellemnek”, magyar miniszterelnökségét követően, 1871-ben lett az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztere. Részt vett, és fontos szerepet játszott az orosz-török háborút lezáró 1878-as berlini békekongresszuson. Ezen a konferencián jelen volt maga az orosz cár, II. Sándor is. Az emlékezet úgy tartja, hogy Andrássy gróf a berlini kongresszuson kérte az orosz cárt, hogy az 1849-ben Oroszországba deportált és még élő magyar hadifoglyok térhessenek haza. Ennek a mozzanatnak a jegyzőkönyve még nem került elő, de az oroszországi fogoly-összeírások, valamint a XIX. század utolsó két évtizedében hazaszivárgó hadifoglyok története Andrássy gróf ez irányú ténykedését látszanak igazolni.

Tisza Kálmán miniszterelnök

(1875–87 és 1887–90 között)

 

A kiegyezést követő három évtizedes liberális országvezetés vezéralakja, aki ellenezte a deáki kiegyezést, hiányolva az önálló hadsereget, ellentmondásosan viszonyult a Szibériába hurcolt 1849-es hadifoglyok ügyében. Miniszterelnöksége idején egy kormányküldöttség járt Szibériában. A látogatás eredményét egyelőre a levéltári titkok közé kell sorolnunk.

Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett a szívszorító történet mellett sem, amelyről Farkas Emőd tudósít Honvédhuszárok Szibériában c. művében. Idézzük belőle egy huszár visszaemlékezését:

Amikor Világosnál letettük a fegyvert, egy orosz tábornok szemlét tartott ezredünk fölött s kiválogatta a délceg altiszteket és közhuszárokat, ugyanúgy tett még a 2-ik huszárezred legénységével is. Összesen 275 embert válogatott ki; köztük két hadnagyot, vagy száz altisztet, míg a többi délceg közvitéz volt. Aztán beszédet intézett hozzánk, amiből azonban mi egy szót sem értettünk. Majd kozákok fogtak körül bennünket és Nagyváradon, Debrecenen, Tokajon, Kassán és Eperjesen keresztül onnan Tarnowba, Baranowba, Radomba, végül Varsóba kísértek bennünket. Itt egy napon maga Paskievits tartott szemlét felettünk s németül így szólott hozzánk: Vitézek! Egy huszárosztályt akarok alakítani belőletek, hogy a ti harcmodorotokra megtanítsátok az orosz lovasságot. Mi összenéztünk, aztán felháborodva válaszoltunk: Nem, herceg, ezt nem tesszük, mi nem akarunk hazaárulók lenni. Muszáj! – kiáltá toporzékolva Paskievits, az eriváni herceg –, különben mindnyájatokat Szibériába száműzlek. Küldjön – feleltek határozottan, – de mi árulókká nem leszünk! A herceg toporzékolt dühében, sapkáját lekapta s kezével összemorzsolta, aztán dühtől habozó szájjal kiáltotta: Ám jól van, akkor takarodjatok valamennyien Szibériába! Ezzel aztán meg volt pecsételve a mi szerencsétlen sorsunk.”

 

Az elbeszélés szerint a 275 huszárt büntetésből Kamcsatkára hajtották, ahol mindennemű ellátmány nélkül – sem fa, sem épület, sem fegyver, sem étel – ott hagyták őket, hogy a medvék falják fel valamennyiüket. Elképesztő megpróbáltatásokon mentek keresztül. Napról napra fogyatkozott létszámuk, míg számos emberáldozat árán sikerült medvéket megölniük. Hosszú ideig csak nyers medvehúson éltek…

 

Andrássy Gyula gróf ténykedésének köszönhetően Sándor cár a szibériai kormányzóságoknak szigorú rendeletben hagyta meg, nézzenek utána, vajon vannak-e magyarok Szibériában? Így indult meg a vizsgálat, amelynek bámulatos eredménye lett. Kiderült ugyanis, hogy Paskievits herceg 275 magyar huszárt száműzetett 1849 őszén Szibériába, akik közül azonban már csak hármat találtak életben. Ezek a honvédhuszárok: Mayer Lajos Zsombolyáról, Tóth Ferenc Székesfehérvárról és Lehoczky István Lőcséről valók voltak. Ők haza is tértek, és fogadta őket Tisza Kálmán miniszterelnök. Idézzük fel találkozásukat.

„- Kegyelmes uram, 48-ban tíz hold földet ígértek azoknak, akik fegyverrel kezükben szolgálják hazájukat. Jussunk volna hozzá, de mi megelégszünk egy kis útiköltséggel is. – Mondtam, hogy erre nincs alapunk, – válaszolta Tisza, azután a zsebébe nyúlt s három ezüst forintot véve ki belőle, egyet-egyet nyomott az öreg huszárok markába. – Sajnálom, de többel nem segíthetem önöket. Az öreg huszárok szégyenkezve sütötték le a szemüket, aztán megfordultak és szédülve támolyogtak ki a miniszterelnök szobájából. – Fogja barátom, – mondá Mayer Lajos az ajtónállónak, – ezt a borravalót magának adjuk s a markába nyomta az ezüst forintot. Így tett két bajtársa is, aztán könnyes szemmel, roggyanó lépésekkel mentek az utcára…

 

Tisza Kálmán 3 ezüst forintja még ma is szégyenbélyeg a mindenkori miniszterelnökök homlokán…”

Bethlen István miniszterelnök

(1921–31 között)

 

Dr. Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület alapító elnöke, az MVSZ küldötte osztotta meg velünk édesapjának, Dr. Gyárfás Samunak az esetét. Erről az MVSZ Sajtószolgálat 2012. március 5-én ekként adott hírt: „Dr. Gyárfás Samu az első világháború során orosz fogságba esett, ahonnan csak 1926-ban került haza. Elmesélte, hogy Alma Atában, a piacon magyarul beszélő dinnyetermesztővel találkozott, aki elmondta, hogy apja 1849-ben esett orosz fogságba, Szibériába hurcolták, és ott maradt. Később megnősült, gyermekei születtek. A hadifogságból történt szabadulása után Dr. Gyárfás Samu, aki jegyző volt, kihallgatást kért gróf Bethlen István miniszterelnöktől, és átadta neki a Szibériából küldött ládikót, benne a ’48-as honvéd hadifoglyok leszármazottai által küldött iratokkal és emléktárgyakkal. Dr. Gyárfás Samu elbeszélése szerint Bethlen István miniszterelnök próbált lépéseket tenni a Szibériába elhurcolt ’48-as honvéd hadifoglyok ügyének tisztázása érdekében, de a korabeli Szovjetunió hermetikusan elzárkózott, és ekképp kísérletei eredménytelenek maradtak.”

Kádár János, az ország kommunista vezére

(1956–88 között)

 

Kisebb gondja is nagyobb lehetett az 1956. novemberében szovjet tankokkal az Országházba telepített Kádár Jánosnak, mint Petőfi Sándor szibériai elhurcoltatása iránt kutakodni. Pedig megtehette volna, elvégre jó elvtársai voltak Moszkvában. Mindazonáltal tény, hogy Matolcsi János szovjetunióbeli titkos Petőfi-kutatásaira alighanem az ő tudtával került sor. Matolcsi Jánosnak Petőfi Sándor barguzini életszakaszát igazoló titkos jelentéseit magyar diplomáciai futárposta hozta az országba még az 1970-es évek elején. E leveleket máig tartóan elrejtették. (Lásd tanulmányunk I. részének 21. pontját.)

Pozsgay Imre államminiszter

(1988–90 között)

 

Pozsgay Imre, aki a Hazafias Népfront élén töltött évei során sok magyar emberrel került kapcsolatba, államminiszterként támogatta az 1989-ben Szibériába készülő expedíciót – mesélte PM-nek több ízben Morvai Ferenc. Hazatértük után hívatta őt Pozsgay. Az államminiszter az Országházban lévő irodájában fogadta az expedíció vezetőjét, akit súlyos szemrehányásokkal fogadott. Fel nem fogjátok, hogy milyen bajt okoztatok! – rivallt rá Morvai elbeszélése szerint az államminiszter. Azonnal vissza kellett volna temetni! – folytatódott a számonkérés. Mire Morvai Ferenc – saját elbeszélése szerint – hitetlenkedve felpattant karosszékéből, földhöz vágta kávéscsészéjét, majd dühösen távozott, és megszakította a kapcsolatot Pozsgay Imrével.

Orbán Viktor miniszterelnök

(1998–2002 és 2010–… között)

 

Orbán Viktor miniszterelnöksége még több kérdést vet fel Petőfi Sándor sorsának tisztázása ügyében. Nemcsak azért, mert ő volt és ma is ő a nemzeti tábor nagy reménysége, a „megszabadító” és „szabadságharcos”, akitől joggal várták el hívei, hogy a Petőfi-kérdésban is segítsen ledönteni a tabukat, megkeresni az igazságot. Egyelőre Petőfi Sándor emlékének sorozatos kormányzati meggyalázása zajlik Magyarországon, a költő születésének 200., jubileumi évében is. Orbán Viktor ehhez sokak tiltakozása ellenére némán asszisztál.

Pedig állítólag egyszer már megvolt benne a szándék: a dolgokat rendbe tenni Petőfi körül. A 2002-es parlamenti választások előtt megkereste Kiszely Istvánt, hogy bocsássa rendelkezésére a barguzini csontvázat, mert komolyan gondolja a vita lezárását, de ehhez a feltárás szakmai vezetője nem járult hozzá. Mindezt maga Kiszely István mesélte el 2001-ben Szajkó Gábornak Sátoraljaújhelyen egy két órás séta közben, a helyi Magyar Kálvárián.

 

Áder János köztársasági elnök

(2012–22 között)

 

Áder János 2001. januárjában, akkor még mint az Országgyűlés elnöke meghívta az Országházban lévő irodájába PM-et, a Magyarok Világszövetségének elnökét. Számára is érthetetlen volt az, ami pár héttel korábban az Országgyűlésben történt, amikor a Fidesz  és a kisgazdák pártja képviselői mindennemű indokolás nélkül, egy szabálytalan országgyűlési eljárás végén a közel 400 fős Országgyűlésben 11 szavazatos többséggel megvonták a Magyarok Világszövetségének támogatását. Az Országgyűlés elnöke megpróbált az ügyben segíteni. Sikertelenül. Ennek ellenére kettőjük között megmaradt a párbeszéd.

 

Később, államelnökké történt megválasztását követően, PM-nek egy hozzá intézett levelére adott válaszban kifejtette, hogy a Magyarok Világszövetségével két baj van: egyrészt magyar őstörténettel foglalkozik, és ráadásul a barguzini Petőfivel is…

 

 

A Magyarok Világszövetsége költségvetési megvonása azóta is tart.