Sopronban, ahol az Országos Trianon Társaság (OTT) legjobban szervezett tagozata működik, idén június 12-én emlékeztek meg Trianon 102. évfordulójáról.

 

A rendezvény keretében Domonkos atya újraszentelte a viharban kidőlt kettős keresztet, amelyet a tagság állított helyre a trianoni népirtás 102. évfordulójának hetében.

Komlósi Ferenc, az OTT Soproni Tagozatának korábbi elnöke, aki korábban a képeken látható, a történelmi Magyarországot ábrázoló kőtáblát adományozta, elszavalta Juhász Gyula Trianon című versét.

 

A rendezvény fő szereplői: Tóth András, az OTT Soproni Tagozatának elnöke, Pap Gyöngyi, az MVSZ Kárpát-medence Térségének alelnöke és Bege Irén, az MVSZ Kárpát-medencén Kívüli Térségének alelnöke.

 

Emlékbeszédet mondott Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki egyben az OTT tiszteletbeli elnöke.

 

Fellépett a szombathelyi Regős dobcsapat.

MVSZ Sajtószolgálat

11077b1/220710