Február 17-én délelőtt Budaházy Györgynek az utolsó szó jogán elmondott négy és fél órás beszédével folytatódott a Hunnia-per másodfokú tárgyalása.

 

A megismételt elsőfokon, vélelmezett terrorcselekmények miatt tizenhét év fegyházbüntetésre ítélt vádlott három órán keresztül sorolta a több mint egy évtizede elhúzódó büntetőeljárás koncepciós voltát igazoló érveit. Ezt követően kitért a személye ellen felhozott vádpontok mindegyikére, vitatva azokat.

A hallottak alapján nem kizárható, hogy az Ítélőtábla újból elrendeli az elsőfokú eljárás megismétlését, az eljárási hibák kiküszöböléséért.

 

A per a többi vádlottnak az utolsó szó jogán elmondandó beszédével folytatódik. A másodfokú ítélet kihirdetése március első napjaira várható.

 

A tárgyaláson a Budaházy Györggyel nyíltan vállalt szolidaritás jegyében mindvégig jelen volt Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke.

 

A Magyarok Világszövetsége tavaly október 23-án egész napos megmozdulást tartott a Szent György téren, a Köztársasági Elnök hivatala előtt. Ennek keretében petíciót adtak át, amelyben részletesen érvelve kérik Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy részesítse eljárási kegyelemben a Hunnia-per vádlottait.

————————————————————————–
Támogassa az SZJA 1%-val a Magyarok Világszövetségét,
amely két évtizede egyetlen fillér állami támogatás nélkül működik!
Adószámunk: 19672081-1-41

                                                                                                                                                                                                          

MVSZ Sajtószolgálat
11172/230219