Dr. Tamasi József figyelmeztetése és dr. Mihalik Angelika elemzése

 

Jóformán el sem csitult az európai parlamenti választások harci zaja, és alig volt érkezése a NER-lobbinak keresztül vinni a kastélyok magánkézbe adását lehetővé tévő jogszabályt, az Országgyűlés máris megszavazta a 2024. évi XXIX. saláta-törvényt, amelynek 185 §-a mintegy 70 törvényt módosít.

A Magyar Közlöny 66. számában megjelent a jogszabály minden képzeletet fölülmúló módon bevezeti a kötelező, és karhatalmilag is kikényszeríthető egészségügyi szűrővizsgálatokat, kezeléseket. Egyes invazív vizsgálatot erőszakkal is végrehajtanak majd, még akkor is, ha előzőleg kifizetted az összes, akár 5 millió forintig terjedő bírságot.

Ilyen súlyú dolgokat egy saláta-törvénybe rejteni???

 

Nem kell a magyarországi hatalomnak a WHO-ra várni.

Itt minden készen van már. Csak aktiválni kell az eljárásokat.

 

Emlékeztetünk a Magyarok Világszövetsége elnökének figyelmeztetésére, aki a WHO éves közgyűlésén történt, és a Szijjártó Péter külügyminiszter vezette magyar küldöttség által szó nélkül hagyott törvénysértéseket látva, júniusi nemzetpolitikai előadásában kijelentette: „A magyar kormány kész lábbal tiporni minden törvényt, a WHO-val együtt“.

 

A Szentgyörgyi Albert orvosi díjjal kitüntetett dr. Tamasi József, az MVSZ WHO munkacsoportjának elnöke hívta fel a figyelmet a salátatörvényre, ezzel az írással:

 

https://adozona.hu/…/Kotelezo_lesz_egeszsegugyi…

Dr. Mihalik Angelika ügyvéd ki is elemezte az új jogszabályt. Ma megjelent írását alább teljes terjedelmében közzétesszük. Maga a “saláta” itt olvasható: https://njt.hu/jogszabaly/2024-29-00-00

 

A felnőttkori kötelező szűrővizsgálatokról

 

Bevezető

A jogi kereteket már régen előkészítették, amit visszakövettem, abból határozottan látszik, hogy ezeket 2009. óta tervezik.

Így természetesen a szankció-rendszer is régen készen van.¹

 

I.

 

2025. január 1-jétől ezek a szűrővizsgálatok kötelezőek felnőtteknek

25 és 65 év között népegészségügyi céllal egyszeri negatív eredményű szűrővizsgálatot követően háromévenként méhnyakszűrés, különös figyelemmel a méhnyakelváltozások sejtvizsgálatára (citológia),

 

45 és 65 év között népegészségügyi céllal kétévenként az emlő lágyrész röntgenvizsgálatán alapuló emlőszűrés (mammográfia),

 

50 és 70 év közötti életkorban népegészségügyi céllal kétévenként vastag- és végbélszűrés (vastagbélszűrés).

 

II.

 

Hogyan hajtják ezt végre?

Kapsz egy levelet majd, amikor megadnak egy időpontot, hogy menj be.

Szankció, ha valaki nem vesz rajta részt:

30.000 Ft-tól 5.000.000 Ft-ig (jól látod, ötmillió forint) terjedő egészségügyi bírság, amely többször is kiszabható, addig, amíg el nem megy az illető. Ez adó módjára behajtható, a NAV szabja ki és akár le is inkasszálhatja a bankszámládról, ingatlan végrehajtás stb. lehet.

 

III.

 

Gyakorlat – meglepődsz, de már van

Mivel, ahogy már írtam, ez a jogszabályi keretrendszer már rég kész van, csak eddig gyerekekkel és a gyermekek szüleivel szemben alkalmazták, így elmondható, hogy van kialakult hatósági gyakorlat a kikényszerítésre:

 

A hatóság először felszólít, hogy csináld meg ami kötelező, szab egy határidőt, rendszerint ekkor még nem bírságol, csak megfenyeget.

Ha nem mentél el a kiszabott határidő alatt, akkor megint kapsz egy felszólítást és megbírságolnak. A gyerek esetében a bírság 200.000 Ft-nál szokott kezdődni, ez azonnal végrehajtható, adó módjára, tehát azonnal inkasszálhatják a számládról akár – ez bíróság előtt megtámadható, de ez az azonnali végrehajthatóságát a bírságnak nem érinti.²

 

IV.

 

Mit lehet tenni ez ellen

 

Tehát jogilag:

Ez még a rendkívül antidemokratikus, a jogállamiságot csak nyomokban tartalmazó magyar Alaptörvény szabályaival is ellentétes, ugyanis még a magyar Alaptörvény szerint is az emberi jogok csak közérdekből, a közérdekkel szükséges és arányos mértékben korlátozhatóak.³ Itt pedig nincs közérdek. Jogom van meghalni rákban, kezelés nélkül. Maximum annyit tehetnének meg, hogy ha nem veszek részt a szűrésen, és utána kialakul betegségem, akkor térítenem kell a kezelés költségeit, stb.. tehát nincs közérdek, amivel szembe lehetne ezt a jogkorlátozást állítani.

 

Ez lesz az a vonal, ahol el lehet indulni jogilag.

 

Mivel szimpla halandó (pl.: ügyvéd stb.) számára nem áll rendelkezésre lehetőség az Alkotmánybíróságnál utólagos normakontrollt kérni (köszönjük miniszterelnök úr), a volt alkotmánybíró jogász köztársasági elnöknek pedig ez belefér (nem kért normakontrollt, hanem aláírta) így egyelőre ezen a vonalon ügyvédként nem tudunk elindulni, csak majd ha per lesz.

 

Még annyit: mi ügyvédek minden hídon csak akkor tudunk átmenni, amikor már ott vagyunk. Amikor lesz egy közigazgatási határozatod, hogy behívnak ilyenre, mi onnantól tudunk segíteni. Előbb nem. Tehát 2025. január előtt nem tudunk lépni jogilag ez ellen. Ügyvédek vagyunk és nem jogalkotók, és nem mi vagyunk a megváltók.

 

V.

 

Megoldani magán-egészségügyi ellátásban vagy “okosban”

 

A) Magán-egészségügyi ellátás

Kikristályosodott gyakorlat van több éve, hogy a gyermekek esetében nem fogadják el, tehát pl. ha a háziorvos csinálná meg azt a kötelező szűrővizsgálatot, ami iskolaorvos dolga, az nem érvényes.

 

Ugyanígy, ha nem az oltja be, aki az úgynevezett „oltóorvos”, tehát pl. ha nem az iskolaorvos adja be azt az oltást, amit a jogszabály az iskolaorvosra telepít, akkor simán beadatják újból, a bírósági stb, hercehurcát nem úsztad meg. Odatelepítette a dolgot az állam az állami egészségügyre. Kialakult gyakorlat van.

 

Ezért lett volna jó előbb felébredned, mielőtt a te tested következik. A gyerekeket elengedted, most te jössz.

 

B) Megoldani okosban

 

Szintén egy új szabály, hogy megfigyelőrendszerek, arcfelismerővel stb. vannak legálisan telepítve az egészségügyi intézményekbe, amik nyomon követik az orvosokat, tudod, mint a filmeken, és ez mostantól legális. Nem csak a beléptetéskor, kiléptetéskor, a jogszabály szövege alapján végig nyomon követik őket, kamerarendszerrel. Tehát mindent lát a nagytestvér. És nyilván ha az orvos arcát fel tudja ismerni és követni mindenhova a kamera és a szoftver, akkor téged is.

 

VI.

 

Nem lesz erre kapacitás érv

Ha esetleg azt hiszed, hogy nem lesz kapacitás és orvos a kötelező szűrővizsgálatokra, csak szeretnélek emlékeztetni, hogy 2020 tavaszán az orvosok a kórházkiürítéseket szemrebbenés nélkül végrehajtották;

 

2021-ben pedig szemrebbenés nélkül leoltották a lakosságot.

 

Semmi másra nem volt idejük. Arra van kapacitásuk, és ahhoz értenek, amire parancsot kapnak, ezt 2020-2023. közt bebizonyították.

 

Tehát az orvosok anyagilag és mindenképp abban érdekeltek, hogy tönkretegyék még jobban a nőket, és ezt minden gátlás nélkül meg fogják tenni.

Egy apró sztori: a kovid előtti fogorvosom a kovid alatt kovid osztályon volt, lélegeztetőgépes betegeket látott el, mivel akkor csinálta a szájsebész szakvizsgáját és oda osztották be. Annyit értett ehhez, mint egy kukásember. De mivel fiatal volt és kellett a pénz, megcsinálta. Tehát az orvosokra nem számíts.

 

Ha azt mondják az orvosoknak, hogy az összes beteget zavarják haza, és csak szűrővizsgálat van, akkor szemrebbenés nélkül megteszik.

 

Szóval de, lesz kapacitás a szűrővizsgálatokra.

 

VII.

 

“Konteó”

 

Egyrészt ez jogszabály.

 

Másrészt: Üzenem az összes férfinak, főleg azoknak, akik csak gondolni merészelnek arra, hogy ez paranoia:

 

Nem bennük akarnak turkálni, nem nekik akarnak 3 HPV oltást beadni. Mert pozitív méhnyakrákszűrésnél – anélkül, hogy tipizálnák a HPV-t, és tekintet nélkül az illető hölgy életkorára – a protokoll az, hogy 3 HPV elleni oltást ajánlanak fel – ez most még csak ajánlat, egy tollvonás és kötelező lesz. Ez konkrétan egészségkárosító, ez az oltásnak nevezett méreg csak ront a beteg állapotán, önmagában rákkeltő, találsz a substackomon erről fősodor tanulmányokat. Már ha egyáltalán tényleg beteg a hölgy.

 

Nem a férfiak mellét fogják két fémlap közt összelapítani, és utána megsugarazni, és ezáltal jelentősen megnövelni a rák kockázatát.

 

És gondolkozz picit el: nincs a kötelező szűrővizsgálatok közt a prosztataszűrés (analógiája a méhnyakszűrésnek – invazív) és nincs bent a tüdőszűrés (sugárterhelés). Csak nőkre van invazív vizsgálat előírva, és csak nőkre van sugárterhelés előírva.

 

Mert a jogszabály alapján a vastag- és végbélszűrés pedig adott esetben nem invazív módon is elvégezhető, székletből, az orvosok, hatóságok pedig majd eldöntik, kinek csinálnak vastagbéltükrözést – biztos azoknak, akikért aggódnak, mert a vastagbéltükrözésbe bele is lehet halni és fájdalmas – és kinek elég székletet beküldeni. Mert hogy a jogszabályszöveg ennél a férfiaknál is elvégezhető vizsgálatnál egészen megengedő, szemben például a női mell vizsgálatával, ahol ultrahangos, vagy kézzel történő szűrés, tehát ami nem veszélyes, olyan nem végezhető.

 

Sosem voltam feminista, most sem lettem az, csak gondolkozom,

 

Úgyhogy ideje lenne a férfiaknak kiállni a gyerekekért (kötelező gyerekoltások) és az asszonyokért (kötelező méhnyakrákszűrés és kötelező mammográfia), különben eléggé egyedül fognak maradni.

 

Mi, nőként tesszük a dolgunkat addig, amíg Isten is úgy akarja. De nem tovább.

 

Mert észre kéne venni, hogy a két leggyengébbet támadja a rendszer: a gyermekeket és a nőket.

 

1.

 

Mindig mondom, hogy ez a WHO-IHR nekünk nem új, mindenki ezzel foglalkozott itt hónapokon át, nálunk már régen minden kész van, egyetlen új szabály jött be tulajdonképpen, mégpedig az, hogy bekerült az ajánlott szó helyébe a kötelező, az összes többi szabály és kényszerítőeszköz stb. már rég bele van implementálva a magyar jogba.

 

2.

 

Ha a kormány elrendel egy közegészségügyi válsághelyzetet (nem kell hozzá járvány, gumiszabály), akkor rendőrség stb. segítségét is igénybe veheti a hatóság a végrehajtás érdekében (praktikusan: elhurcolnak és erőszakkal is elvégezhetik akár).

 

3.

Ha eddig azt hitted, a gyermekkori kötelező oltások rendszere ellen küzdő emberek közveszélyes oltásellenes hülye konteósok, jó reggelt kívánok, az eddigi küzdelmünk is az életért, testi épségért, egészségért és az egészségügyi önrendelkezésért, az emberi méltóságért történt. Ha nő vagy, akkor te is célkeresztbe kerültél, üdvözlünk a csapatban.

 

Dr. Mihalik Angelika

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

11566/240624